fejezetek

  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16

Újszövetség

Pál Levele A Rómaiakhoz 9 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

Isten és Izráel népe

1. Igazat mondok, nem hazudok, hiszen Krisztusban élek. Tanúskodik erről a Szent Szellem által megvilágított lelkiismeretem is.

2. Nagy szomorúság és állandó fájdalom gyötri szívemet Izráel népe miatt,

3. mert ők a testvéreim, a rokonaim. Bárcsak tudnék rajtuk segíteni! Inkább lennék én magam átkozott, és Krisztustól elszakított, ha ezzel segíthetnék rajtuk!

4. Igen, őket választotta ki Isten: Izráel népét, akiket fiaivá is fogadott. Övék a dicsőség, és velük kötötte Isten a szövetségeket. Ők kapták Istentől a Mózesi Törvényt, az Isten tiszteletének és imádásának rendjét, és az ígéreteket.

5. Ők a mi ősapáink leszármazottjai, és emberi természete szerint közülük származik Krisztus, aki Isten minden és mindenki felett. Legyen örökké áldott! Ámen.

6. Igen, szomorú vagyok Izráel népe miatt, de nem azért, mintha Isten nem teljesítette volna ígéreteit, amelyeket nekik adott. Hiszen nem mindenki számít igazán Izráel népéhez tartozónak, aki származása szerint Izráel, vagyis Jákób utódja.

7. Ugyanígy, nem számítanak mindannyian Ábrahám igazi gyermekeinek, akik testileg tőle származtak. Hanem ahogyan Isten megígérte Ábrahámnak: „Utódaid Izsáktól származnak majd.”

8. Tehát, Ábrahámnak nem az összes utódai számítanak Isten gyermekeinek, hanem csak azok, akik Isten ígérete szerint születtek.

9. Mert így hangzott az ígéret: „A megfelelő időben visszajövök, és akkor Sárának fia születik.”

10. Így volt ez Rebeka esetében is, akinek két fia volt. Mindkettőnek Izsák volt az apja, a mi ősapánk.

11-12. Mielőtt azonban ez a két fiú megszületett volna, Isten azt mondta Rebekának: „Az idősebb fiú szolgálni fog a fiatalabbnak”. Ez a születésük előtt történt, ezért a két fiú még semmi jót, vagy rosszat nem tehetett. Azért történt így, hogy Isten megmutassa: választása nem attól függ, hogy az emberek mit tesznek, hanem egyedül tőle, magától.

13. Ezért mondja az Írás: „Jákóbot szerettem, Ézsaut ellenben gyűlöltem.”

14. Hogyan értsük ezt? Vajon igazságtalanság ez Isten részéről? Nem, dehogyis!

15. Hiszen Isten már Mózesnek is megmondta: „Annak adok kegyelmet, akinek akarok, és azon könyörülök, akin könyörülni akarok.”

16. Tehát, Isten dönti el, hogy kin könyörül és kinek ad kegyelmet! Ez a döntés pedig nem függ attól, hogy az emberek mit akarnak, vagy mit tesznek. Kizárólag a könyörületes Istentől függ!

17. Az Írás szerint ugyanis ezt mondta Isten a fáraónak: „Azért tettelek királlyá, hogy hatalmamat megmutassam rajtad, és mindenki megismerje nevemet az egész Földön.”

18. Isten tehát azon könyörül, akin akar. Viszont makaccsá és keményszívűvé tesz, akit akar.

19. Erre talán azt kérdezed: „Ha Isten irányítja, amit mi — emberek — teszünk, akkor miért vádol bennünket a bűneinkért? Hiszen senki sem állhat ellen Isten akaratának!”

20. De hát kicsoda vagy te, hogy vitába mersz szállni Istennel? Felelősségre vonhatja-e a cserépedény a fazekas mestert: „Miért formáltál engem ilyenné?”

21. Vagy talán nincs hatalma a fazekasnak az agyag felett? Ugyanabból az agyagból az egyik cserépedényt díszessé, a másikat pedig közönségessé formálja.

22. Hasonló ehhez, amit Isten tett. Meg akarta mutatni haragját és hatalmát. Mégis türelmesen és sokáig elviselte azokat, akikre haragudott, pedig már megérdemelték volna, hogy elpusztítsa őket.

23. Igen, türelmesen várt arra is, hogy megmutassa kegyelmének nagy dicsőségét. Mégpedig azokon az embereken, akik elfogadták Isten kegyelmét, és akiket arra teremtett, hogy részesüljenek dicsőségéből.

24. Ilyenek vagyunk mi is, akiket erre hívott meg, akár a zsidók, akár a nem zsidók közül.

25. Ahogyan ezt az Írás is mondja Hóseás könyvében:„Népemnek hívom majd azokat,akik nem voltak az enyémek,és szeretni fogom azt a népet,akit eddig nem szerettem. Hós 2:23

26. Ugyanazon a helyen, ahol azt mondta nekik Isten:»Ti nem vagytok az én népem!«azon a helyen az Élő Isten fiainak fogják majd hívni őket.” Hós 1:10

27. Izráelről szólva így kiáltott fel Ézsaiás próféta:„Ha Izráel gyermekei olyan sokan vannak is,mint a tengerpart homokja,akkor is csak a nép maradéka szabadul meg,

28. mert az ÚR hirtelen és teljesenvégrehajtja ítéletét a földön.” Ézs 10:22-23

29. Ahogyan előre megmondta Ézsaiás próféta:„Ha a Seregek URa meg nem mentett volnaegy keveset népe közül,olyanná lettünk volna,mint Sodoma vagy Gomora.” Ézs 1:9

30. Mi következik ebből? Azt látjuk, hogy a nem zsidók közül sokan elfogadhatóvá váltak Isten számára, pedig korábban nem is törekedtek erre. Igen, a hitük által érték el ezt.

31. Izráel népe azonban arra igyekezett, hogy a Törvény követeléseinek megfeleljen, és így elfogadhatóvá legyen Isten számára. De nem tudtak a Törvénynek megfelelően élni, ezért kudarcot vallottak.

32. Miért? Azért, mert megpróbáltak a saját erejükből és a tetteik alapján elfogadhatóvá válni Isten számára. Nem a hitük által, és Istenben bízva törekedtek erre. Beleütköztek abba a kőbe, amelyről

33. az Írás ezt mondja:„Figyeljetek rám!Elhelyezek egy követ Sionban,amelyben az emberek megbotlanak,egy sziklát,amely miatt elesnek.De aki bízik és hisz őbenne,az nem fog csalódni.” Ézs 28:16