fejezetek

  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16

Újszövetség

Pál Levele A Rómaiakhoz 12 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

Add át az életedet Istennek

1. Isten irgalmára hivatkozva kérlek benneteket testvéreim, hogy adjátok oda magatokat Istennek! Ez olyan, mintha élő áldozatot vinnétek Istennek, amely kedves a számára, és egyedül csak az övé. Ez az, amivel méltóan, igazán és szellemi módon tisztelitek Istent.

2. Ne alkalmazkodjatok a jelenlegi korszak életformájához! Ellenkezőleg, újítsátok meg az egész gondolkodásotokat, és így gyökeresen változzatok meg! Akkor lesztek képesek megérteni és elfogadni, amit Isten akar: ami jó, ami neki tetszik, és ami tökéletes. Ezekre igyekezzetek!

3. Isten különleges ajándékot adott nekem. Ezért figyelmeztetlek benneteket: senki ne tartsa magát többre, mint ami indokolt! Józanul lássátok magatokat, a hiteteknek megfelelően. Hiszen mindenki kapott bizonyos mértékű hitet Istentől.

4. Mert gondoljátok csak meg: az emberi test egységes egész, de sok részből épül fel! Az egyes részeknek mind megvan a maguk különböző feladata.

5. Ugyanígy van ez velünk is, akik Krisztusban vagyunk: sokan vagyunk ugyan, de együttesen alkotunk egyetlen „testet”. Ennek a testnek külön-külön a részei vagyunk, és kölcsönösen kapcsolódunk egymáshoz.

6. Különböző ajándékokat kaptunk aszerint, hogy Isten mire adott nekünk kegyelmet. Használjuk hát ezeket! Ha például valaki a prófétálás ajándékát kapta, akkor a hite mértéke szerint használja ezt az ajándékot!

7. Aki a gyakorlati dolgokban való szolgálat ajándékát kapta, azzal szolgáljon! Aki a tanítás ajándékát, az tanítson!

8. Aki a biztatás, bátorítás és figyelmeztetés ajándékát kapta, az biztassa, bátorítsa és figyelmeztesse a többieket! Aki az adakozás ajándékát kapta, az adjon a többieknek egyszerűen és tiszta szívvel! Aki azt az ajándékot kapta, hogy vezető legyen, az szorgalmasan végezze ezt a feladatot! Aki azt kapta, hogy a szenvedőkkel jót tegyen, az tegye ezt jókedvűen és barátságosan!

9. A bennetek működő szeretet legyen valódi, ne képmutató! Gyűlöljetek minden gonoszságot! Viszont ragaszkodjatok ahhoz, ami jó!

10. Szeressétek egymást, ahogy a testvérek között ez természetes! A másik testvért mindig részesítsétek előnyben magatokkal szemben!

11. Ha dolgozni kell, ne lustálkodjatok, a Szent Szellem tüze lobogjon bennetek, hiszen az Urat szolgáljátok!

12. A reménység töltsön be örömmel! Legyetek türelmesek és kitartók, ha nehézségek vesznek körül! Állandóan imádkozzatok!

13. Isten népét segítsétek adományaitokkal, ha szükségük van rá! Gyakoroljátok a vendéglátást!

14. Még azokat is áldjátok meg, akik rosszat mondanak rólatok, vagy rosszat tesznek veletek! Ne kívánjatok nekik semmi rosszat, hanem áldjátok őket!

15. Örüljetek együtt azokkal, akik örülnek, és sírjatok azokkal, akik sírnak!

16. Éljetek egyetértésben és összhangban egymással! Ne legyetek büszkék, hanem az egyszerű emberekkel vállaljatok közösséget! Ne becsüljétek túl magatokat!

17. Ha rosszat tesznek veletek, ne álljatok bosszút érte! Arra törekedjetek, amit az emberek jónak és nemesnek tartanak!

18. Tegyetek meg mindent, ami tőletek telik, hogy mindenkivel békességben éljetek!

19. Szeretett testvéreim, ne álljatok bosszút magatokért! Inkább bízzátok ezt Isten haragjára, mert meg van írva: „A bosszúállás az én dolgom, én majd megfizetek, ezt mondja az ÚR.”

20. Sőt,„ha éhezik ellenséged, adj neki enni,ha szomjazik, adj neki inni!Mert olyan ez,mintha izzó parazsat tennél a fejére.” Péld 25:21-22

21. Ne engedd, hogy a gonosz legyőzzön téged! Ellenkezőleg: tedd azt, ami jó és helyes — és ezzel te fogod legyőzni őt!