fejezetek

  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16

Újszövetség

Pál Levele A Rómaiakhoz 6 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

Haljatok meg a bűn számára, és támadjatok fel Krisztusban!

1. Mi következik mindebből? Éljünk továbbra is a bűnben, hogy annál több kegyelmet kapjunk Istentől?

2. Szó sem lehet róla! Hogyan élhetnénk tovább is bűnben, ha egyszer már meghaltunk a bűn számára?

3. Vagy talán elfelejtettétek, hogy mi, akik bemerítkeztünk Krisztus Jézusba, az ő halálába merültünk bele?!

4. Amikor belemerültünk Jézus halálába, akkor el is temettek bennünket vele együtt. Ez pedig azért történt, hogy mi is új életben induljunk el, ugyanúgy, mint ahogy Krisztust az Atya-Isten dicsőséges hatalma feltámasztotta a halálból.

5. Mert ha eggyé váltunk Krisztussal a halálában, akkor egyesülni fogunk vele a feltámadásában is.

6. Tudjuk, hogy régi emberi természetünket vele együtt keresztre feszítették. Ez azért történt, hogy a bűnnek ne legyen hatalma felettünk, és többé ne legyünk a bűn rabszolgái.

7. Aki ugyanis meghalt, az felszabadult a bűn hatalma alól.

8. Mivel Krisztussal együtt meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt fogunk élni is.

9. Hiszen tudjuk, hogy mivel Krisztus feltámadt a halálból, többé nem hal meg soha. A Halálnak nincs többé hatalma felette.

10. Mert Krisztus azért halt meg, hogy egyszer és mindenkorra legyőzze a bűn hatalmát. Mióta viszont feltámadt és él, Istennek él.

11. Hasonlóképpen, ti is tekintsétek magatokat halottnak a bűn számára. Ugyanakkor tekintsétek magatokat élőknek is, mint akik Istenért éltek, Jézus Krisztusban.

12. Ne uralkodjon tehát a bűn bennetek, amíg ezen a földön éltek, és soha ne engedjetek gonosz kívánságainak!

13. Ne adjátok oda testeteket, se annak részeit a bűn szolgálatára! Ne legyenek a gonoszság eszközei! Ellenkezőleg, álljatok mindenben Isten rendelkezésére, mint akik feltámadtatok a halálból, hogy a testetek és annak részei a jó célokat szolgálják.

14. A bűn nem fog uralkodni többé rajtatok, hiszen nem a Törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek.

Az igazság szolgái

15. Mit tegyünk hát? Vétkezzünk, mivel már nem a Törvény, hanem a kegyelem uralma alatt élünk? Semmiképpen!

16. Nem tudjátok, hogy akinek a szolgálatára odaszánjátok magatokat, annak szolgaként kell majd engedelmeskednetek? Igen, ha a bűnt szolgáljátok, akkor az ő rabszolgái vagytok — ennek pedig halál az eredménye! Ha viszont Istennek engedelmeskedtek, annak az lesz az eredménye, hogy Isten elfogad benneteket.

17. Régebben ti is a bűn rabszolgái voltatok. De hála Istennek, hogy teljes szívvel engedelmeskedtetek annak a tanításnak, amelyet megismertetek.

18. Így felszabadultatok a bűn uralma alól, és igaz célokat szolgáltok.

19. Azért használok ilyen hétköznapi példákat, hogy megértsétek, amit mondani akarok. Régen a bűnnek és gonosz dolgoknak szántátok oda a testeteket, és valóban ezeket szolgáltátok. Ugyanúgy, most szánjátok oda tagjaitokat és egész lényeteket az igazságosság szolgálatára, hogy Istennek tetsző életet éljetek!

20. Mert amikor még a bűn szolgái voltatok, nem is törődtetek a jó célokkal.

21. Mi volt ennek az eredménye? Olyan dolgok, amiket ma szégyelltek, mert végül a halálhoz vezetnek.

22. Most azonban felszabadultatok a bűn uralma alól, és Isten rabszolgái lettetek. Ez olyan életre vezet, amelyet csakis Istenért éltek, s ennek a végeredménye az örök élet.

23. A bűn szolgálatáért a jogos fizetség a halál. Isten kegyelmének ajándéka ellenben az örök élet, s ezt Urunkban, Krisztus Jézusban kaphatjuk meg.