fejezetek

  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16

Újszövetség

Pál Levele A Rómaiakhoz 15 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

1. Mi, akik erősek vagyunk, türelmesen el kell viseljük azoknak a gyengeségeit, akik még gyengék. Ne éljünk tehát a magunk kénye-kedve szerint!

2. Sőt, inkább igyekezzünk mindenben a testvéreink kedvét keresni, és erősítsük őket!

3. Gondoljátok meg, hogy Krisztus sem a saját érdekeit nézte! Hiszen ez van megírva róla az Írásokban: „Mindaz a rossz, amit rólad mondtak, Istenem, engem ért.”

4. Mindaz, amit az Írásokban régebben megírtak, a mi tanulságunkra szolgál. Azért írták le, hogy az Írások felbátorítsanak, türelmes kitartásra buzdítsanak bennünket, és ezáltal reménységet kapjunk.

5. Isten, akitől a kitartást és a bátorítást kapjátok, adja meg nektek, hogy Krisztus Jézus akarata szerint egyetértésben éljetek egymással,

6. és mindnyájan egy szívvel-lélekkel dicsőítsétek Istent, Urunk, Jézus Krisztus Atyját!

7. Fogadjátok el egymást, ahogyan Krisztus is elfogadott benneteket, és szolgálja ez is Isten dicsőségét!

8. Mert azt mondom, hogy Krisztus azért lett Izráel népének szolgája, hogy megmutassa Isten hűségét. Igen, Isten valóban megtartja az ősapáinknak tett ígéreteit.

9. De Krisztus nemcsak ezért jött, hanem azért is, hogy a nem zsidó népek dicsőítsék Istent nagy irgalmasságáért. Mint ahogy meg van írva az Írásokban:„Dicsérlek téged, Istenem, a nem zsidó népek között,és nevednek zengek éneket.” Zsolt 18:50

10. Majd ismét ezt mondja:„Örüljön minden nem zsidó nép is,Isten saját népével együtt!” 5Móz 32:43

11. És megint:„Dicsőítsétek az URat,ti nem zsidó népek mindnyájan,dicsérjék őt az összes nemzetek!” Zsolt 117:1

12. És ismét, amint Ézsaiás próféta mondja:„Megjelenik majd Jesse egyik utóda,aki azért jut hatalomra,hogy uralkodjon a nem zsidó népek felett.Benne reménykednek majd a nem zsidó nemzetek.” Ézs 11:10

13. Isten, aki minden reménység forrása, egészen csordultig töltsön be titeket örömmel és békességgel — a benne való hitetek által. S így a Szent Szellem ereje által a reménységetek is túláradóan bőséges legyen!

Pál munkája a nem zsidó nemzetek között

14. Testvéreim, meg vagyok győződve róla, hogy telve vagytok mindenféle jósággal és tudással. Sőt, még egymást is képesek vagytok helyreigazítani.

15. Mégis őszintén írtam nektek néhány dologról, hogy emlékeztesselek benneteket. Hiszen Isten maga adott nekem kegyelmet,

16. hogy Krisztus Jézus szolgája legyek a nem zsidó népek között. Miközben az örömhírt mondom az embereknek, papi szolgálatot végzek. Az a célom, hogy a nem zsidó népek Isten számára elfogadható istentiszteleti áldozattá legyenek. Igen, hogy a Szent Szellem tegye őket egyedül Isten számára elválasztott és kedves áldozattá.

17. Tehát van okom rá, hogy dicsekedjek a munkámmal, amit Istenért végzek. De kizárólag azért merek dicsekedni vele, mert Krisztus Jézus által végzem.

18. Hiszen még említeni se mernék olyan dolgokat, amelyeket a magam erejéből tettem. Csakis olyanokról beszélek, amelyeket Krisztus maga tett általam, akár a beszédem, akár a tetteim által. Mégpedig azért, hogy a nem zsidó népeket így az Isten iránti engedelmességre vezessem.

19. Jelek és csodák által, a Szent Szellem erejével végeztem mindezt. Jeruzsálem környékétől kezdve egészen Illíriáig mindenhol hirdettem a Krisztusról szóló örömhírt. Így a munkámnak ezt a részét befejeztem.

20. Azonban mindig arra törekedtem, hogy ne ott hirdessem az örömhírt, ahol Krisztus neve már ismert volt. Nem akartam olyan alapra építeni, amelyet valaki más rakott le.

21. Hanem ahogyan meg van írva az Írásokban:„Akiknek eddig nem beszéltek róla,azok is meglátják majd őt.Azok is megértik majd,akik még nem hallottak róla.” Ézs 52:15

Pál római látogatásának terve

22. Emiatt nem tudtam eddig eljutni hozzátok, pedig már sokszor szerettelek volna meglátogatni benneteket.

23-24. De most már befejeztem a munkámat ezekben az országokban. Így az a tervem, hogy amikor Hispániába utazok, akkor titeket is meglátogatlak. Hiszen már évek óta szeretnélek látni benneteket. Bizonyára segíteni fogtok nekem, hogy tovább is utazhassak, ha már egy kis időt eltöltöttem nálatok.

25. Most azonban előbb Jeruzsálembe kell mennem, hogy ott Isten népét megsegítsem.

26. Ugyanis néhányan a jeruzsálemi testvéreink közül nagyon szegények. A macedóniai és görögországi gyülekezetek pedig elhatározták, hogy gyűjtést rendeznek a szegény jeruzsálemi testvérek számára.

27. Szívesen tették, de ugyanakkor tartoznak is ezzel. Hiszen ezek a nem zsidó népek sok szellemi áldást kaptak a zsidó testvéreken keresztül. Illő tehát, hogy adományaikkal viszonozzák a szellemi áldásokat.

28. Most tehát magam viszem el az összegyűjtött pénzt Jeruzsálembe, hogy biztosan megkapják az ottani testvérek. Ha ezt a feladatomat elvégeztem, utána már indulhatok is Hispániába. Útközben megállok Rómában, és meglátogatlak benneteket.

29. Biztos vagyok benne, hogy Krisztus áldásának teljességét viszem hozzátok.

30. Arra kérlek benneteket, testvéreim, segítsetek nekem azzal, hogy erőteljesen imádkoztok értem Istenhez Urunk, Jézus Krisztus és a Szent Szellem szeretete által!

31. Imádkozzatok értem, hogy megszabaduljak a hitetlen júdeai emberektől! Imádkozzatok, hogy az ajándékot, amit viszek, szívesen fogadják a jeruzsálemi testvérek!

32. És azért is, hogy nagy örömmel elmehessek hozzátok, és veletek együtt én is megpihenjek, ha valóban Isten is ezt akarja!

33. Isten, aki békességünk forrása, legyen veletek! Ámen.