Újszövetség

Pál Levele A Kolosséiakhoz 1:8-21 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

8. Tőle hallottuk, milyen erős isteni szeretet él bennetek a Szent Szellem által.

9. Ezért, amióta csak ezeket a jó híreket hallottuk felőletek, szüntelen imádkozunk értetek. Azt kérjük Istentől, hogy akaratának teljes megértése által töltsön be titeket mindenféle szellemi bölcsességgel és megismeréssel.

10. Azt kérjük, hogy az életetek méltó legyen az Úrhoz, sok örömet szerezzetek neki, sokféle jó tettet vigyetek véghez, egyre jobban és mélyebben ismerjétek meg Istent.

11. Kérjük, hogy Isten a saját dicsőségének hatalma szerint erősítsen meg benneteket minden tekintetben, hogy állhatatosan és türelmesen ki tudjatok tartani minden körülmények között, sőt, mindezt örömmel és hálaadással tegyétek.

12. Igen, adjatok hálát az Atyának! Mert ő tett benneteket alkalmassá, hogy a világosságban részt vegyetek a mennyei örökségben. Ezt az örökséget is ő készítette el népe számára.

13. Az Atya mentett ki bennünket a sötétség hatalmából, és ő vitt át szeretett Fia Királyságába.

14. Mert a Fiú által szabadultunk meg, és kaptunk a bűneinkre bocsánatot.

15. Istent nem láthatja egyetlen ember sem.Jézus azonban hitelesen megmutatja, hogy Isten milyen.Jézus feljebbvaló minden teremtett lénynél,

16. mert Isten Jézus által teremtett mindent a Mennyben és a Földön:minden látható és láthatatlan lényt,még a trónokat, urakat, uralkodókat és fejedelmeket is.Isten mindezeket a Fia közreműködésévelés Fia számára teremtette.

17. A Fiú minden teremtménynél előbb létezett,és hatalmával ő tartja fenn az egész világmindenséget.

18. Ő a „feje” a „testnek”, vagyis az Eklézsiának.Ő a forrása mindennek.Ő a legelső, aki a halálból feltámadt,ezért mindenben és minden tekintetben övé az első hely.

19. Mert Isten úgy látta jónak,hogy az ő teljessége éljen a Fiúban,

20. és a Fiú által kössön békét mindenkivel,aki a Földön, vagy a Mennyben lakik.Isten ezt a békét Jézus vére által kötötte meg,amikor Jézus meghalt a kereszten.

21. Ti régebben távol éltetek Istentől. Gondolkodásotok szerint és gonosz tetteitek miatt Isten ellenségei voltatok,

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Levele A Kolosséiakhoz 1