Újszövetség

Máté Evangéliuma 25:28-36 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

28. Vegyétek el tőle azt a talentumot, és adjátok oda annak, akinek tíz van!«

29. Mert aki jól gazdálkodik azzal, amit kapott, arra még többet fognak bízni, és bőségben lesz. Aki viszont, nem használja, amit kapott, attól mindent el fognak venni.

30. Ezt a haszontalan szolgát pedig dobjátok ki a sötétségbe! Ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás!”

31. „Az Emberfia vissza fog jönni nagy dicsőségben, és összes angyalaival együtt. Akkor majd leül dicsőséges trónjára,

32. és minden nemzetet összegyűjtenek trónja elé. Ő pedig két csoportra választja a népeket, ahogy a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.

33. A juhokat a jobb, a kecskéket pedig a bal oldalára állítja.

34. Ezután a király így szól majd a jobb oldalán állókhoz: »Jöjjetek! Atyám megáldott benneteket: ez a Királyság a tiétek! Vegyétek birtokba, mert Isten a világ kezdete óta számotokra készítette!

35. Igen, tiétek, mert amikor éhes voltam, enni adtatok nekem. Amikor szomjas voltam, inni adtatok. Amikor idegen voltam, behívtatok a házatokba, és vendégül láttatok.

36. Amikor nem volt mibe öltöznöm, ruhát adtatok nekem. Amikor beteg voltam, gondoskodtatok rólam. Amikor börtönben voltam, meglátogattatok.«

Olvassa el a teljes fejezetet Máté Evangéliuma 25