Újszövetség

Márk Evangéliuma 6:26-44 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

26. A király nagyon elszomorodott, de mivel megesküdött, hogy teljesíti a leány kérését, és mivel ezt a vendégek is hallották, nem akarta visszautasítani.

27. Nyomban elküldött egy hóhért, hogy hozza el János fejét. Az el is ment, és lefejezte Jánost a börtönben.

28. Egy tálon behozta János fejét, és átadta a leánynak, ő pedig az anyjához vitte.

29. Amikor János tanítványai ezt megtudták, elvitték János holttestét, és egy sziklasírba helyezték.

30. Ezután visszatértek Jézushoz az apostolok, és beszámoltak mindenről, amit tettek és tanítottak.

31. Azután Jézus ezt mondta nekik: „Gyertek velem egy csendes helyre, de csak ti magatok, és pihenjetek egy kicsit!” Ugyanis akkora volt a tömeg, és a jövés-menés körülöttük, hogy még enni sem maradt idejük.

32. Így tehát Jézus és a tanítványai beszálltak egy bárkába, és elvonultak egy csendes helyre.

33. De sokan észrevették, hogy elindultak, és felismerték őket. Ezért a környező városokból nagyon sokan összegyűltek, és a tó partján oda futottak, ahová Jézus akart menni. Így az emberek előbb értek oda, mint ők.

34. Amikor Jézus partra szállt, látta az összegyűlt soakságot, és megsajnálta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli nyáj. Tanítani kezdte őket sok mindenre.

35. Mikor már későre járt az idő, tanítványai Jézushoz léptek, és azt javasolták: „Lakatlan hely ez a vidék, és már későre jár.

36. Küldd el a népet, hogy a környező tanyákon és falvakban valami ennivalót vegyenek maguknak!”

37. De Jézus így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!”„Úgy gondolod, hogy mi menjünk el, és vegyünk nekik kétszáz ezüstpénzért kenyeret, és azt adjuk nekik?” — kérdezték.

38. „Most hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!” — mondta nekik Jézus.Miután mindent összeszámoltak, így feleltek: „Öt kenyerünk van, és két halunk.”

39. Akkor mondta nekik, hogy ültessék le az embereket a fűbe csoportosan.

40. Azok le is telepedtek: egy-egy csoportban ötvenen, vagy százan voltak.

41. Jézus akkor kezébe vette az öt kenyeret és két halat, felnézett az égre, hálát adott Istennek. Azután tört a kenyerekből, és a tanítványainak adta, hogy osszák szét az emberek között. Hasonlóképpen a két halat is szétosztotta.

42. Mindannyian ettek, és jól is laktak.

43. Végül összeszedték a maradékot, és 12 kosarat töltöttek meg a kenyér- és haldarabokkal.

44. A sokaságban, akik ettek, csak a férfiak száma ötezer volt.

Olvassa el a teljes fejezetet Márk Evangéliuma 6