Újszövetség

Márk Evangéliuma 6:2-14 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

2. Amikor elérkezett a szombat ünnepe, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan meghallgatták, és nagyon elcsodálkoztak rajta: „Hol tanulta ezeket? Miféle bölcsesség ez, amely benne van? Hogyan képes ilyen nagy csodákat tenni?

3. Hiszen ez csak egy ácsmester! Nem ő a Mária fia?! Nem ő Jakab, József, Júdás és Simon testvére?! Meg a húgai is itt élnek köztünk!” Ezért elutasították Jézust.

4. Jézus ezt mondta nekik: „A prófétát mindenhol tisztelik. Csak a saját városában, a rokonai között, és a családjában nem fogadják el.”

5. Nem is tudott ott csodát tenni, csak néhány betegre tette rá a kezét, és így meggyógyította őket.

6. Nagyon elcsodálkozott azon, hogy ennyire hitetlenek.Ezután végigjárta a környező falvakat, és tanított.

7. Ezután magához hívta tizenkét tanítványát, és kettesével kiküldte őket. Hatalmat adott nekik a gonosz szellemek fölött.

8. Meghagyta nekik, hogy a vándorbot kivételével semmit se vigyenek magukkal az útra. Ne vigyenek kenyeret, semmilyen csomagot, de még pénzt se az övükben.

9. Csak azt a sarut és ruhát viseljék, ami rajtuk van, ne vigyenek tartalékot semmiből.

10. Ezt mondta nekik: „Ha bementek egy házba, maradjatok ott, amíg el nem hagyjátok a várost!

11. Ha valahol nem fogadnak szívesen, vagy nem hallgatnak rátok, menjetek el onnan, és még a port is verjétek le a lábatokról! Ez figyelmeztetés lesz számukra.”

12. A tanítványok ezután elindultak, és amerre mentek, mindenkinek hirdették, hogy változtassák meg a gondolkodásukat és az egész életüket.

13. Sok gonosz szellemet kiűztek az emberekből, sok beteget megkentek olajjal, és meggyógyították őket.

14. Hallott erről Heródes király is, mert Jézus híre már mindenfelé elterjedt. Sokan azt mondták: „Ez nem lehet más, mint Bemerítő János, aki feltámadt a halálból. Ezért tud ilyen nagy csodákat tenni.”

Olvassa el a teljes fejezetet Márk Evangéliuma 6