Újszövetség

Márk Evangéliuma 14:41-47 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

41. Amikor harmadszorra ment vissza, ezt mondta nekik: „Még mindig alszotok és pihentek?! Most már elég! Eljött az idő, hogy az Emberfiát a bűnösök kezébe adják.

42. Keljetek fel, induljunk! Látjátok? Itt jön, aki elárul engem.”

43. Jézus még beszélt, amikor megérkezett Júdás, aki a tizenkét tanítvány közé tartozott. Kardokkal és botokkal felfegyverzett nagy csoport jött vele, akiket a főpapok, a törvénytanítók és a nép vezetői küldtek.

44. Júdás, aki át akarta adni Jézust az ellenségeinek, előre megbeszélte velük, honnan tudják meg, kit kell letartóztatniuk: „Akit megcsókolok, ő az! Őt fogjátok el, és őrizet alatt vigyétek el!”

45. Júdás egyenesen odalépett Jézushoz, és ezt mondta: „Mester!” — és üdvözlésképpen megcsókolta.

46. Akkor azok megragadták és letartóztatták Jézust.

47. Az egyik tanítvány, aki ott állt Jézus mellett, kihúzta a kardját, rávágott a főpap szolgájára, és levágta a fülét.

Olvassa el a teljes fejezetet Márk Evangéliuma 14