Újszövetség

Lukács Evangéliuma 9:44-52 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

44. „Jól jegyezzétek meg, amit most mondok! Az Emberfiát hamarosan kiszolgáltatják az embereknek.”

45. De a tanítványok nem értették, miről beszél. El volt rejtve előlük, ezért nem érthették meg. Ugyanakkor nem merték megkérdezni Jézustól, mit jelent ez.

46. A tanítványok egymás között arról vitatkoztak, hogy ki a legnagyobb közülük.

47. De Jézus rálátott a gondolataikra. Odavitt hozzájuk egy kisgyereket, és maga mellé állította.

48. Azt mondta nekik: „Aki ezt a kisgyereket befogadja az én nevemben, az engem fogad be. Aki pedig engem befogad, az azt fogadja be, aki engem küldött. Mert az a legnagyobb, aki a legkisebb közöttetek!”

49. János, az egyik tanítvány ezt mondta: „Mester! Láttuk, hogy valaki a te nevedben űzi ki a gonosz szellemeket az emberekből. De megtiltottuk neki, mert nem a mi csoportunkkal együtt követ téged.”

50. Jézus így válaszolt neki: „Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van.”

51. Amikor közeledett az idő, hogy visszatérjen a Mennybe, Jézus szilárdan elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe.

52. Követeket küldött maga előtt egy samáriai faluba, hogy ott szállást készítsenek neki.

Olvassa el a teljes fejezetet Lukács Evangéliuma 9