Újszövetség

Lukács Evangéliuma 18:23-30 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

23. A férfi, mikor ezt hallotta, igen elszomorodott, mert nagyon gazdag volt.

24. Jézus látta, hogy elszomorodott, és ezt mondta: „Milyen nehezen mennek be a gazdagok Isten Királyságába!

25. Könnyebb a tevének egy tű lyukán átbújni, mint a gazdag embernek Isten Királyságába bemenni.”

26. Akik ezt hallották, megkérdezték tőle: „Akkor hát, egyáltalán ki kaphat örök életet?”

27. Jézus így felelt: „Az embereknek ez lehetetlen, de Istennek lehetséges.”

28. Ekkor Péter ezt mondta: „Látod, mi mindent elhagytunk, amink csak volt, hogy kövessünk téged!”

29. Jézus így válaszolt: „Igazán mondom nektek, akik elhagyták otthonukat, feleségüket, testvéreiket, szüleiket, vagy gyermekeiket Isten Királyságáért,

30. azok mindannyian a többszörösét kapják vissza még ebben a világban, a következő korszakban pedig örök életet kapnak.”

Olvassa el a teljes fejezetet Lukács Evangéliuma 18