6. Isten elfogadta és kedvelte Zakariást és Erzsébetet, akik minden tekintetben az Úr parancsai és rendelkezései szerint éltek.
7. Gyermekük azonban nem született. Erzsébet ugyanis meddő volt, és mind a ketten öregek voltak már.
8. Zakariás a saját papi csoportjában szolgált a Templomban. Egyszer éppen az ő csoportjára került a sor.
9. Szokás szerint sorsolással választottak ki a csoportból egy papot, aki bement az Úr Templomába, hogy ott füstölőáldozatot mutasson be. Ez alkalommal Zakariásra esett a választás, aki be is ment a Templomba.
10. Kívül sokan összegyűltek, és imádkoztak, mialatt Zakariás bemutatta az áldozatot.
11. Akkor az ÚR egyik angyala megjelent a füstölő oltár jobb oldalán Zakariás előtt,
12. aki nagyon megrémült, és félelem fogta el.
13. De az angyal megszólította: „Ne félj Zakariás, mert az ÚR meghallgatta imádságodat! Feleséged, Erzsébet fiút fog szülni neked, akit nevezz Jánosnak!
14. Ez a fiú sok örömöt, nagy boldogságot hoz majd neked, és sokan fognak örülni a születésének,
15. mert az ÚR hatalmas embere lesz belőle. Nem szabad sem bort, sem másféle szeszes italt innia! Ezt a gyereket már az édesanyja méhében be fogja tölteni a Szent Szellem.