56. Ezután Mária még körülbelül három hónapig maradt Erzsébetnél, azután hazament.
57. Amikor eljött a szülés ideje, Erzsébet fiút szült.
58. Szomszédai és rokonai megtudták, milyen jóságos volt hozzá az Úr, és együtt örültek vele.
59. A nyolcadik napon eljöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Az apja nevéről Zakariásnak akarták elnevezni,
60. de Erzsébet ezt mondta: „Nem, János legyen a neve!”
61. Azok csodálkoztak: „De hiszen senki sincs a rokonságban, akit így hívnak!”
62. Majd intettek Zakariásnak, hogy milyen nevet akar adni gyermekének.
63. Ő pedig kért egy táblát, és ezt írta rá: „János a neve.” Ezen mindenki elcsodálkozott.
64. Ekkor hirtelen megnyílt Zakariás szája, megoldódott a nyelve, újra tudott beszélni, és Istent dicsérte.
65. A környék lakóit pedig félelem töltötte el, és Júdea egész hegyvidékén mindenki erről beszélt.
66. Aki csak hallott róla, csodálkozott, és ezt kérdezte: „Vajon mi lesz ebből a gyermekből?” Az ÚR pedig valóban a gyermekkel volt.
67. Zakariást ekkor betöltötte a Szent Szellem, és így prófétált:
68. „Áldott legyen az ÚR, Izráel Istene,mert segítségére sietett népének,és megszabadította őket!