26. Mikor Jézus látta, hogy anyja is ott áll, meg az a tanítvány is, akit Jézus szeretett, ezt mondta az anyjának: „Asszony, ő a fiad!”
27. A tanítványnak pedig ezt: „Nézd, ő az édesanyád!” Ezért az a tanítvány befogadta saját otthonába Jézus anyját, aki attól kezdve ott lakott vele.
28. Később, amikor Jézus látta, hogy már mindent befejezett, megszólalt: „Szomjas vagyok.” Ekkor teljesedett be, amit az Írás erről mondott.
29. Volt ott egy ecetes korsó, s valaki belemártott egy szivacsot, és izsóp szárára tűzve felnyújtotta Jézus szájához.
30. Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: „Most már minden be van fejezve”. Ezután lehajtotta a fejét, és meghalt.
31. A pászka ünnepre való előkészületek napja volt, és utána egy különleges szombati ünnepnap következett. Emiatt a zsidó vezetők nem akarták, hogy a kivégzettek teste szombaton is a keresztfán maradjon. Így hát megkérték Pilátust, parancsolja meg, hogy a katonák törjék el a három keresztre feszített férfi lábát, és vegyék le a holttesteket a keresztről.
32. Ezért a katonák eltörték az egyik elítélt lábát, akit Jézussal együtt feszítettek meg, azután a másikét is.
33. De mikor Jézushoz értek, látták, hogy ő már meghalt, ezért az ő lábát nem törték el.
34. Ehelyett az egyik katona a lándzsáját beledöfte Jézus oldalába. A sebből azonnal vér és víz folyt ki.
35. Az tanúsítja ezt, aki a saját szemével látta, hogy így történt, és igazat mond. Azért mondja ezt, hogy ti is higgyetek. Ő tudja, hogy ez az igazság.
36. Mindez azért történt, hogy beteljesedjen, amit az Írás mond: „Egyetlen csontját sem fogják eltörni.”
37. Egy másik helyen pedig ezt mondja az Írás: „Néznek majd arra, akit átszúrtak.”
38. Ezután arimátiai József megkérte Pilátust, hogy levehesse a keresztről Jézus testét. József is Jézus tanítványa volt, de csak titokban, mert félt a zsidó vezetőktől. Pilátus megengedte neki, József pedig elment, és levette Jézus testét.
39. Eljött Nikodémus is, aki mirhából és aloéből készült illatszer-keveréket hozott, körülbelül harminckilónyit. Nikodémus volt az, aki korábban egyszer éjszaka beszélgetett Jézussal.