25. Ehhez hasonlóan, aki ragaszkodik a lelkéhez, vagyis az életéhez, az el fogja veszíteni. Aki pedig kész feladni a lelkét, vagyis az életét ezen a világon, az megtartja azt az örök életre.
26. Aki nekem szolgál, engem kövessen! Akkor, ahol én vagyok, a szolgám is ott lesz velem. Aki pedig engem szolgál, azt megbecsüli az Atya.”
27. „Most nyugtalan a lelkem; mit is mondhatnék? Kérjem talán azt: »Atyám, ments meg engem ettől az időtől?« De hiszen éppen ezért jöttem a földre!
28. Atyám, azt tedd meg, ami dicsőséget hoz a nevedre!”Ekkor hang hallatszott a Mennyből: „Már dicsőséget szereztem nevemnek, és ismét dicsőséget fogok szerezni magamnak!”
29. Ezt a tömeg is hallotta, de azt gondolták, hogy mennydörgést hallottak.Mások azt mondták, hogy biztosan angyal szólt Jézushoz.
30. Ő maga ezt mondta: „Ez a hang nem én értem, hanem a ti érdeketekben szólt.
31. Mert most van az ideje, hogy kihirdessék az ítéletet a világ fölött! Most van az, amikor ennek a világnak a fejedelmétől elveszik a hatalmát, és őt magát elűzik.
32. Amikor pedig engem felemelnek a földről, minden embert magamhoz fogok vonzani.”
33. Ezzel jelezte Jézus, hogy milyen módon fog meghalni.
34. Az emberek erre megkérdezték: „A Törvényből úgy tudjuk, hogy a Krisztus örökké él. Miért mondod akkor, hogy az Emberfiát fel fogják emelni? Kicsoda ez az Emberfia?”
35. Jézus így felelt: „A világosság még egy rövid ideig köztetek lesz. Addig járjatok tehát a világosságban, amíg veletek van, hogy a sötétség le ne győzzön titeket, mert aki sötétben jár, nem tudja hová megy.
36. Ameddig veletek van a világosság, higgyetek benne, hogy a világosság fiai legyetek!” Ezt mondta Jézus, majd elment onnan, és elrejtőzött előlük.