12. De mindazoknak, akik őt befogadták, felhatalmazást adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek. Ezek azok az emberek, akik hittek benne.
13. Ők nem úgy születtek, ahogyan a gyerekek szoktak születni: nem testi vágyból, és nem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
14. Az Ige emberré lett, és közöttünk élt. Láttuk a dicsőségét, amely az Atya egyetlen Fiának dicsősége. Az Ige telve volt kegyelemmel és igazsággal.
15. János róla tanúskodott, amikor hirdette: „Ő az, akiről előre megmondtam, hogy el fog jönni. Ő az, aki ugyan később érkezik, mint én, mégis nagyobb nálam, mert már előttem létezett.”
16. Az Ige telve volt kegyelemmel és igazsággal, és ebből a teljességből kaptunk mindannyian sok-sok áldást, kegyelmet és ajándékot.
17. A Törvényt Mózesen keresztül kaptuk, de a kegyelem és az igazság Jézus Krisztuson keresztül érkezett hozzánk.
18. Istent soha senki nem látta. Az egyetlen Fiú mutatta meg, és ismertette meg velünk, milyen az Isten. Ő maga Isten, és nagyon közel van az Atyához.
19. A jeruzsálemi zsidó vezetők papokat és lévitákat küldtek Jánoshoz, hogy kérdezzék meg tőle: „Ki vagy te?”
20. János őszintén megmondta az igazat: „Nem én vagyok a Krisztus!”
21. Ekkor megkérdezték tőle: „Hát akkor ki vagy, talán Illés?”„Nem az vagyok” — mondta János.„Akkor talán te vagy a próféta?”De János így felelt: „Nem, az sem vagyok.”
22. Ekkor ezt kérdezték tőle: „Hát akkor ki vagy? Mondd meg, hogy válaszolhassunk azoknak, akik küldtek minket! Mit mondasz magadról?”
23. János Ézsaiás próféta szavaival válaszolt:„Annak a hangja vagyok, aki a pusztában kiált,s aki ezt mondja:»Készítsetek egyenes utat az Úrnak!«” Ézs 40:3
24. Ezek a küldöttek a farizeusok csoportjához tartoztak.