1. Az új kormányzó, Fesztusz meg is érkezett az országba. Három nap múlva felment Cézáreából Jeruzsálembe.
2. Itt a főpapok és a többi zsidó vezetők elmondták neki, hogy mivel vádolják Pált.
3. Arra is megkérték Fesztuszt, hogy a kedvükért küldje el Pált Jeruzsálembe. Azt tervezték ugyanis, hogy útközben majd megölik.
4. Fesztusz erre azt felelte, hogy Pált Cézáreában tartják fogva, és hamarosan ő maga is odautazik.
5. Azt javasolta a zsidó vezetőknek, hogy vele együtt menjenek Cezáreába, és ott mondják el, mivel vádolják Pált.
6. Miután nyolc-tíz napot Jeruzsálemben töltött, Fesztusz visszament Cézáreába. A megérkezése utáni napon beült a bírói székbe, és maga elé hívatta Pált.
7. Amikor Pál megjött, a jeruzsálemi zsidók körülállták, és sok mindennel vádolták, de semmit sem tudtak bizonyítani.