Újszövetség

Az Apostolok Cselekedetei 21:24-30 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

24. Vidd őket magaddal, végezd el velük együtt a tisztulási szertartást, és fizesd ki a költségeiket, hogy lenyírassák a hajukat! Így mindenki meg fogja tudni, hogy nem igaz, amit rólad hallottak, és hogy te magad is úgy élsz, hogy a Törvény parancsainak engedelmeskedsz.

25. Ami a nem zsidó hívőket illeti, nekik írtunk egy levelet, hogy»ne egyenek olyan ételt, amit a bálványoknak ajánlottak fel,ne egyenek megfulladt állatok húsából készült ételt,se olyan húst, amelyben benne maradt a vér, ésne kövessenek el semmilyen szexuális bűnt«”.

26. Pál tehát csatlakozott ahhoz a négy férfihoz, és másnap velük együtt elvégezte a tisztulási szertartást. Azután elment a Templomba és bejelentette, hogy mikor jár le a tisztulásuk ideje, hogy mikorra készítsék el értük az áldozatot.

27. Amikor a hét nap már majdnem letelt, néhány Ázsiából jött zsidó meglátta Pált a Templomban. Ezek az ázsiaiak Pál ellen uszították az embereket, akik erőszakkal megragadták őt, és közben azt kiáltozták:

28. „Izráeli férfiak, segítsetek! Ez a férfi népünk, Törvényünk és szent Templomunk ellen tanít minden városban mindenkit! Ráadásul most még nem zsidókat is behozott a Templom területére, és ezzel bemocskolta ezt a szent helyet!”

29. Ezt azért mondták, mert előzőleg látták Pált és Trofimoszt a városban. Trofimosz Efezusból jött, és görög volt. A zsidók azt hitték, hogy Pál bevitte őt a Templom területére.

30. Az emberek emiatt nagyon dühösek lettek. Az egész városból mindenki a Templom udvarába rohant, erőszakkal megragadták Pált, kivonszolták onnan, a kapukat pedig azonnal bezárták.

Olvassa el a teljes fejezetet Az Apostolok Cselekedetei 21