Újszövetség

Az Apostolok Cselekedetei 2:1-10 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

1. Mindannyian együtt voltak akkor is, amikor elérkezett a Pünkösd ünnepe.

2. Hirtelen olyan hang hallatszott az égből, mint amikor erős szél fúj, és betöltötte az egész házat, ahol ültek.

3. Azután lángnyelvek jelentek meg közöttük, és rászálltak mindenkire.

4. Ekkor betöltötte őket a Szent Szellem. Mind más-más nyelveken kezdtek beszélni, ahogy a Szent Szellem képessé tette őket erre.

5. Az ünnepre sok istenfélő zsidó gyűlt össze Jeruzsálemben a világ minden tájáról.

6. Amikor meghallották ezt a zúgást, mindenfelől odagyűltek az emberek, és nagyon meglepődtek, mert mindenki a saját anyanyelvén hallotta őket beszélni.

7. Nem értették, hogyan lehet ez, és nagyon csodálkoztak. Azt mondták: „Hát nem mind Galileából valók ezek, akik itt beszélnek?

8. Hogyan lehet, hogy mind a saját nyelvünkön halljuk őket?

9. Hiszen vannak itt közöttünk pártusok, médek és elámiták. Jöttek Mezopotámiából, Júdeából, Kappadóciából, Pontuszból és Ázsiából,

10. Frígiából, Pamfíliából, Egyiptomból és Líbia Ciréné melletti vidékéről. Jöttek látogatók Rómából is.

Olvassa el a teljes fejezetet Az Apostolok Cselekedetei 2