Újszövetség

Az Apostolok Cselekedetei 18:1-13 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

1. Ezután Pál továbbment Athénból Korinthusba.

2. Találkozott ott egy Akvila nevű zsidó férfival, aki Pontuszból származott, és feleségével, Priszcillával együtt nem sokkal azelőtt érkezett Korinthusba. Itáliából jöttek, mert Claudius császár megparancsolta a zsidóknak, hogy költözzenek el Rómából. Pál meglátogatta Akvilát és Priszcillát, és attól kezdve náluk is lakott.

3. Mivel Pálnak is sátorkészítő volt a mestersége, ezután együtt is dolgoztak.

4. Pál minden szombaton vitatkozott a zsinagógában a zsidókkal és a görögökkel. Azt akarta, hogy ők is higgyenek Jézusban.

5. Ezután Szilász és Timóteus megérkezett Macedóniából. Ettől kezdve Pál minden idejét arra fordította, hogy a zsidóknak bebizonyítsa: Jézus a Krisztus.

6. A zsidók azonban nem hittek neki. Ellenkeztek Pállal, átkozták és káromkodtak. Ekkor Pál lerázta ruhájáról a port, és azt mondta nekik: „Ha nem fogtok megmenekülni, arról csak ti tehettek! Az én lelkiismeretem tiszta, mert mindent megtettem, hogy megmentselek titeket. Mostantól kezdve a nem zsidókhoz megyek.”

7. Ott is hagyta őket, és Titiusz Jusztusz házába költözött, aki az igaz Istent imádta, és a zsinagóga mellett lakott.

8. Kriszpusz, a zsinagóga vezetője egész családjával együtt mégis hitt az Úrban. Korinthusban még sokan mások is hallották Pál beszédét, és hittek Jézusban. Ezek mind bemerítkeztek.

9. Egyik éjjel Pál álmot látott. Az Úr így szólt hozzá ebben az álomban: „Ne félj! Bátran beszélj továbbra is, ne hallgass el,

10. mert én veled vagyok! Senki sem fog megtámadni, vagy bántani téged. Népem közül sokan laknak ebben a városban.”

11. Ezért Pál még másfél évig ott maradt, és tanította nekik Isten beszédét és üzenetét.

12. Amikor Gallió volt Akhája kormányzója, a zsidók összefogtak, rátámadtak Pálra, és erőszakkal a bíróságra vitték, Gallió elé.

13. Ezzel vádolták Pált: „Ez a férfi azt tanítja, hogy olyan módon imádjuk Istent, amely ellenkezik a mi Törvényünkkel.”

Olvassa el a teljes fejezetet Az Apostolok Cselekedetei 18