Újszövetség

Az Apostolok Cselekedetei 11:14-21 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

14. Ő majd elmondja neked azokat, amik által megmenekülsz te is, és egész családod is«.

15. Amikor beszélni kezdtem hozzájuk, rájuk is leszállt a Szent Szellem, éppen úgy, ahogyan először ránk.

16. Ekkor visszaemlékeztem arra, amit az Úr mondott: »János vízbe merített be, de ti Szent Szellembe fogtok bemerítkezni.«

17. Isten nekik is ugyanazt az ajándékot adta, mint nekünk, amikor hittünk az Úr Jézus Krisztusban. Akkor hogyan állhattam volna Isten útjába?!”

18. Ezt hallva a zsidó hívők nem vitatkoztak tovább, hanem dicsérték Istent. Azt mondták: „Ezek szerint Isten a nem zsidóknak is megadta, hogy megváltozzon a gondolkodásuk és az életük, és hogy örök életük legyen!”

19. Miután Istvánt megölték, a hitetlenek a hívők ellen támadtak, és üldözték őket. Ezért a hívők minden irányba elmenekültek Jeruzsálemből. Eljutottak egészen Föníciáig, Ciprusig és a szíriai Antiókhia városába. Mindenhol hirdették az örömhírt, de csak a zsidóknak.

20. A hívők között azonban voltak Ciprus szigetéről és Cirénéből származók is. Amikor ezek a szíriai Antiókhiába értek, a görögöknek is hirdették az Úr Jézusról szóló örömhírt.

21. Az Úr hatalma volt velük, így nagyon sokan a görögök közül is megváltoztatták a gondolkodásukat és életüket, és hittek az Úrban.

Olvassa el a teljes fejezetet Az Apostolok Cselekedetei 11