Újszövetség

A Jelenések Könyve 14:4-5-15 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

4-5. Ők azok, akik nem követtek el bűnt az asszonyokkal, megőrizték a tisztaságukat, és követik a Bárányt, akárhová megy. Ők azok, akiket az emberek közül szabadítottak meg, akik nem hazudtak, és hibátlanok. Ők az elsők, akiket Isten és a Bárány számára kiválogattak.

6. Ekkor ismét láttam. Magasan az égen egy másik angyal repült. Nála volt az örökkévaló örömhír üzenete, hogy kihirdesse a Föld lakóinak: minden nemzetnek, törzsnek, nyelvnek és népnek.

7. Erős hangon ezt kiáltotta: „Istent tiszteljétek, és őt dicsőítsétek, mert ítéletének órája elérkezett! Imádjátok azt, aki a Mennyet, a Földet, a tengert és a vízforrásokat teremtette!”

8. Ezután egy második angyal jött, aki kihirdette: „Elpusztult! Elpusztult Babilon, a nagy város, aki minden népet megitatott a bálványimádás részegítő borával!”

9. Majd egy harmadik angyal jött utánuk, és nagy hangon ezt kiáltotta: „Aki a szörnyeteget és annak szobrát imádja, és annak jelét engedi a homlokára vagy a kezére tenni,

10. az is inni fog Isten haragjának borából. Ennek a harag-bornak az erejét nem enyhíti semmi, ott gyűlik Isten haragjának poharában. Aki ebből iszik, azt tűz és égő kén fogja kínozni a szent angyalok és a Bárány szeme láttára.

11. Se éjjel, se nappal nem lesz nyugtuk azoknak, akik a szörnyeteget és annak szobrát imádják, vagy magukon viselik a szörnyeteg nevének jelét. Kínlódásuk füstje örökké felszáll.

12. Itt van szüksége Isten népének az állhatatos kitartásra. Azoknak, akik engedelmeskednek Isten parancsainak, és megőrzik a Jézusban való hitüket.”

13. Ezután egy hangot hallottam a Mennyből. Ezt mondta nekem: „Írd le ezt: mostantól fogva boldogok és áldottak azok, akik az Úrban halnak meg.”„Igen — mondja a Szent Szellem—, most már megpihenhetnek a munkájuk után, mert amit elvégeztek, az követi őket.”

14. Azután ismét láttam. Egy fehér felhőn ült valaki, aki hasonlított az „Emberfiához”. A fején arany korona volt, a kezében pedig éles sarló.

15. A templomból kijött egy másik angyal, és erős hangon kiáltott annak, aki a felhőn ült: „Fogd a sarlódat és arass, mert eljött az aratás órája, megérett a Földön az aratnivaló!”

Olvassa el a teljes fejezetet A Jelenések Könyve 14