Újszövetség

Péter Második Levele 3:1-8 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

1. Szeretteim, ez már a második levem, amelyet nektek írok. Mindkettővel az a célom, hogy emlékeztesselek titeket ezekre a dolgokra, és helyes gondolkodásotokat felébresszem.

2. Emlékezzetek arra, amit régen a szent próféták mondtak! Jusson eszetekbe Urunk és Megváltónk parancsa, amelyet apostolaitok közvetítettek nektek!

3. Mindenekelőtt értsétek meg, hogy az utolsó napokban lesznek olyan emberek, akik csúfolódnak, és csak a saját kívánságukat követik!

4. Ezek azt mondják: „Jézus megígérte, hogy vissza fog jönni, igaz? De hol van?! Mióta őseink meghaltak, semmi sem változott, minden ugyanúgy történik, mint a világ teremtésétől kezdve.”

5. Mivel szándékosan nem akarnak emlékezni, ezért el van takarva előlük, hogy az egek már régóta léteztek, és a Földet a vízből és a víz által formálta ki Isten — mindezt pedig a szava által tette.

6. Azután azt a régi világot vízzel árasztotta és pusztította el.

7. A mostani egeket és Földet pedig ugyanez az isteni szó őrzi meg addig, amíg egy napon tűz fogja elpusztítani. Ez ugyanazon a napon fog megtörténni, amikor az istentelen embereket Isten megítéli és elpusztítja.

8. Csak azt az egyet ne felejtsétek el, szeretett testvéreim, hogy az Úrnál egy nap annyi, mint ezer év, és ezer év, mint egy nap

Olvassa el a teljes fejezetet Péter Második Levele 3