Újszövetség

Pál Második Levele Timóteushoz 2:9-25 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

9. Ezt hirdetem mindenkinek, és emiatt kell szenvednem: láncra vertek, mint egy bűnözőt. Isten beszéde azonban nincs megbilincselve!

10. De mindent szívesen elviselek azokért, akiket Isten kiválasztott, hogy Jézus Krisztus által megmeneküljenek, és így részesüljenek az örökkévaló dicsőségben.

11. Bizony, igaz tanítás ez:Ha Jézussal együtt meghaltunk,vele együtt fogunk élni is.

12. Ha türelmesen kitartunk,vele együtt fogunk uralkodni.Ha megtagadjuk,ő is megtagad bennünket.

13. Ha hűtlenek vagyunk,ő még akkor is hű marad,mert magát meg nem tagadhatja.

14. Emlékeztesd az embereidet ezekre! Figyelmeztesd őket Isten jelenlétében, hogy ne vitatkozzanak bizonyos szavakon, mert ennek semmi értelme! Sőt, az ilyen vitatkozás kárt okoz azokban, akik hallgatják!

15. Igyekezz mindent megtenni, hogy Isten tetszését elnyerjed! Légy Istennek olyan szolgája, akinek nem kell szégyenkeznie Ura előtt semmiért, és aki helyesen tanítja és alkalmazza Isten igazságait!

16. Kerüld el az értelmetlen vitatkozásokat, mert ezek csak eltávolítják az embereket Istentől!

17. Az ilyen beszédek úgy terjednek, mint a veszélyes fertőzés a testben. Hümenaiosz és Filétosz is azok közé tartoznak, akik ilyen dolgokat mondanak.

18. Hiszen azt tanítják, hogy a halottak feltámadása már meg is történt, s ezzel némelyek hitét megzavarják. Bizony, ezzel a tévedéssel nagyot hibáztak!

19. Isten azonban olyan erős alapot épített, amelyet senki sem tud lerombolni. Erre ez a két dolog van felírva: „Az Úr jól tudja, ki tartozik hozzá!” és „Aki azt mondja magáról, hogy az Úrhoz tartozik, az hagyjon fel minden hamissággal és gonoszsággal, és távolodjon el azoktól!”

20. Egy nagy háztartásban nemcsak aranyból és ezüstből, hanem fából és cserépből készült edények is vannak. Egyiket különleges és ünnepi alkalmakon használják, a másikat meg közönséges célokra.

21. Így tehát, ha valaki megtisztítja magát minden hamisságtól és gonoszságtól, akkor olyan edény lesz belőle, akit dicsőséges feladatokra fognak használni. Igen, akkor az az ember szent lesz, hasznos eszköz a Mester kezében, és minden jó munkára alkalmas.

22. Fuss el az ifjúkori kívánságok elől, és maradj távol tőlük! Viszont teljes erővel törekedj arra, hogy Isten tetszése szerint élj! Törekedj a hitre, isteni szeretetre és békességre mindazokkal együtt, akik tiszta szívvel bíznak az Úrban!

23. Kerüld el az ostoba és értelmetlen vitatkozásokat! Ezekből csak veszekedés lesz, te is jól tudod.

24. Az Úr szolgája pedig ne veszekedjen senkivel! Legyen kedves és türelmes mindenkihez, és gyakorlott a tanításban!

25. Szelíden és udvariasan igazítsa helyre azokat, akik ellenkeznek vele! Abban a reményben foglalkozzon velük, hogy Isten talán mégis megváltoztatja ezeknek az ellenkezőknek a szívét és gondolkodását, és akkor felismerik az igazságot.

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Második Levele Timóteushoz 2