Újszövetség

Pál Második Levele A Thesszalonikaiakhoz 3:4-12 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

4. Az Úrra való tekintettel bízunk bennetek, hogy megtartjátok mindazt, amit tanácsoltunk és parancsoltunk nektek, de nemcsak most, hanem a jövőben is.

5. Az Úr irányítsa szíveteket Isten szeretetére és Krisztus mellett való állhatatos kitartásra!

6. Most pedig az Úr Jézus Krisztus nevében parancsoljuk nektek, testvérek, hogy vonuljatok vissza, és maradjatok távol minden olyan hívő embertől, aki rendetlenül él, és nem akar dolgozni! Mert az ilyen ember nem a szerint a tanítás szerint él, amit tőlünk kaptatok!

7. Hiszen jól tudjátok, milyen példát mutattunk nektek. Amikor köztetek éltünk, soha nem lustálkodtunk.

8. Nem ettük ingyen senkinek a kenyerét, hanem mindig fizettünk érte. Éjjel-nappal keményen dolgoztunk, hogy ne nektek kelljen gondoskodnotok rólunk.

9. Pedig jogunk lett volna rá, de mi nem éltünk ezzel a jogunkkal, hanem saját munkánkkal tartottuk el magunkat. Ezzel akartunk példát mutatni nektek, hogy kövessetek bennünket.

10. Ezért is parancsoltuk nektek, amikor nálatok voltunk: „Aki nem akar dolgozni, ne is egyen!”

11. Mindezt azért mondjuk, mert hallottuk, hogy vannak közöttetek, akik rendetlenül élnek, és nem akarnak dolgozni. Sőt, ahelyett, hogy a saját dolgukat végeznék, beleavatkoznak mások dolgába.

12. Az ilyeneknek megparancsoljuk, és sürgetjük őket az Úr Jézus Krisztus nevében, hogy ne másokkal foglalkozzanak, hanem maradjanak nyugton, dolgozzanak, és a maguk keresetéből éljenek!

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Második Levele A Thesszalonikaiakhoz 3