Újszövetség

Pál Második Levele A Thesszalonikaiakhoz 2:5-11 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

5. Emlékeztek rá, hogy beszéltem már erről, amikor nálatok voltam?

6. Azt is tudjátok, mi tartja vissza most még a Bűn Emberét, hogy csak akkor fog megjelenni, amikor annak eljön az ideje.

7. Igaz ugyan, hogy a törvénytelenség ereje titokban már működik, de valaki most még féken tartja. Amikor majd ezt a valakit félreteszik az útból,

8. akkor fog megjelenni a Bűn Embere. Őt azonban az Úr Jézus meg fogja ölni a leheletével, és teljesen el fogja pusztítani megjelenésének ragyogó dicsőségével.

9. A Bűn Emberének megjelenése a Sátán munkájának eredménye lesz. Ennek a személynek a működését nagy erők, hamis jelek és csodák fogják kísérni.

10. Mindenféle gonosz trükkel igyekszik becsapni azokat, akik a pusztulás felé haladnak, mert visszautasították az igazságot. Pedig, ha szerették volna, megmenekülhettek volna.

11. Mivel azonban nem az igazságot szerették, Isten megengedte, hogy a megtévesztés és hazugság ereje uralkodjon rajtuk, és hogy elhiggyék a hazugságot.

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Második Levele A Thesszalonikaiakhoz 2