Újszövetség

Pál Levele A Rómaiakhoz 1:11-24 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

11. Nagyon szeretnék már találkozni veletek, hogy néhány szellemi ajándékot átadjak, és ezzel megerősítselek benneteket.

12. Helyesebben szólva, hogy ti is, meg én is felbátorodjunk egymás hite által.

13. Testvéreim, szeretném, ha tudnátok, hogy már sokszor meg akartalak látogatni benneteket, de mindeddig akadályokba ütköztem. Azért akartam hozzátok menni, hogy a munkámnak közöttetek is legyen valami eredménye, akárcsak a többi nem zsidó népek között.

14. Nem számít, hogy valaki kulturált vagy primitív, művelt vagy tanulatlan, én mindenkinek adósa vagyok.

15. Ezért hát kész vagyok nektek is, akik Rómában vagytok, elmondani az örömhírt.

16. Nem szégyellem az örömhírt, mert az az Istennek hatalma, amellyel megmenti mindazokat, akik benne hisznek. Ezt az örömhírt Isten először a zsidóknak, azután a nem zsidó népeknek ajánlotta fel.

17. Az örömhír mutatja meg, hogyan teszi Isten a maga számára elfogadhatóvá az embert. Ez pedig kezdettől mindvégig az Istenben való hit által történik. Ahogyan az Írás mondja: „Akit a hite alapján Isten elfogad, az örökké élni fog.”

18. Megmutatkozik azonban Isten haragja a Mennyből azok miatt a gonosz és igazságtalan dolgok miatt, amelyeket az emberek elkövetnek, amikor gonoszságukkal letapossák az igazságot.

19. Igen, Isten megmutatja haragját, mert mindaz, amit Istenből megismerhetünk, világos, hiszen maga Isten mutatta meg mindenkinek.

20. Isten örök hatalmát és isteni természetét emberi szem nem láthatja. Ezeket mégis érzékelheti és megértheti mindenki a világ teremtése óta, amikor Isten teremtményeit látja. Így tehát, nincs mentség azok számára,

21. akik felismerték Istent, de mégsem tisztelték őt Istenként, sem nem voltak hálásak iránta. Ezért gondolkodásuk értelmetlen lett, és ostoba szívük egyre jobban elsötétült.

22. Bár magukat bölcseknek tartották, bolondok lettek.

23. Az örökké élő Isten dicsőségét elhagyták, és helyette bálványokat imádtak, amelyek halandó emberekre, madarakra, négylábú állatokra és hüllőkre hasonlítottak.

24. Ezért Isten is elhagyta őket, és engedte, hogy szívük gonosz vágyait kövessék: szexuális bűnökben éljenek, és egymás testével gonosz dolgokat műveljenek.

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Levele A Rómaiakhoz 1