Újszövetség

Pál Levele A Galatákhoz 3:4-9 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

4. Olyan sok minden történt veletek! Talán minden hiába volt?! Remélem, hogy nem!

5. Mit gondoltok, Isten azért adja Szent Szellemét nektek, vagy azért munkálkodik hatalmas csodákkal köztetek, mert megtartottátok a Törvény előírásait? Nem! Azért teszi mindezt, mert mikor meghallottátok az örömhírt, hittetek benne.

6. Isten beszéde ezt mondja: „Ábrahám hitt Istenben, Isten pedig elfogadta a hitét. Így lett Ábrahám Isten számára elfogadható.”

7. Értsétek meg tehát, hogy akik hisznek Istenben, azok Ábrahám igazi gyermekei!

8. Az Írás előre megmondta, hogy Isten a nem zsidókat a hitük által fogja elfogadhatónak tekinteni. Ezt az örömhírt Isten előre megmondta Ábrahámnak, amikor megígérte neki: „Rajtad keresztül áldom meg a Föld minden nemzetségét.” Ezt Ábrahám elhitte, ezért Isten megáldotta őt.

9. Sőt, a hívő Ábrahámmal együtt azokat is mind megáldja, akik hasonlóképpen hisznek.

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Levele A Galatákhoz 3