Újszövetség

Pál Levele A Galatákhoz 3:2-16 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

2. Csak azt szeretném megtudni tőletek: vajon azért kaptátok-e a Szent Szellemet, mert megtartottátok a Törvény előírásait, vagy pedig azért, mert mikor meghallottátok az örömhírt, hittetek benne?

3. Hogyan lehettek ennyire ostobák, hogy a Szent Szellemben elkezdett új életeteket most emberi erővel akarjátok folytatni?!

4. Olyan sok minden történt veletek! Talán minden hiába volt?! Remélem, hogy nem!

5. Mit gondoltok, Isten azért adja Szent Szellemét nektek, vagy azért munkálkodik hatalmas csodákkal köztetek, mert megtartottátok a Törvény előírásait? Nem! Azért teszi mindezt, mert mikor meghallottátok az örömhírt, hittetek benne.

6. Isten beszéde ezt mondja: „Ábrahám hitt Istenben, Isten pedig elfogadta a hitét. Így lett Ábrahám Isten számára elfogadható.”

7. Értsétek meg tehát, hogy akik hisznek Istenben, azok Ábrahám igazi gyermekei!

8. Az Írás előre megmondta, hogy Isten a nem zsidókat a hitük által fogja elfogadhatónak tekinteni. Ezt az örömhírt Isten előre megmondta Ábrahámnak, amikor megígérte neki: „Rajtad keresztül áldom meg a Föld minden nemzetségét.” Ezt Ábrahám elhitte, ezért Isten megáldotta őt.

9. Sőt, a hívő Ábrahámmal együtt azokat is mind megáldja, akik hasonlóképpen hisznek.

10. Viszont, akik abban bíznak, hogy a Törvény előírásainak megtartása teszi őket Isten számára elfogadhatóvá, azokra átok nehezedik, amint meg van írva: „Átok sújt mindenkit, aki nem engedelmeskedik mindenben a Törvény előírásainak.”

11. Világos tehát, hogy a Törvény megtartása által senki sem lesz Isten szemében elfogadható, mert „aki hit által elfogadható lett Isten számára, az élni fog.”

12. A Törvény alapja azonban nem a hit. Éppen ellenkezőleg! Az Írás azt mondja: „Csak az élhet a Törvény által, aki megtartja azt.”

13. Krisztus azonban kiváltott bennünket a Törvény átka alól, amikor helyettünk vette magára az átkot. Az Írás ezt így magyarázza: „Átok sújt mindenkit, akit fára függesztve végeznek ki.”

14. Így az Ábrahámnak ígért áldás Krisztus Jézusban a nem zsidókra is érvényes, hogy hitük által megkapják a megígért Szent Szellemet.

15. Testvéreim, hadd mondjak most egy példát a mindennapi életből: egy érvényes szerződést senki sem érvényteleníthet, és nem is egészíthet ki.

16. Isten ígéretet tett Ábrahámnak és utódjának. Nem azt olvassuk, hogy „a te utódaidnak” többes számban, mintha sok emberről lenne szó, hanem egyes számban: „a te utódodnak”, aki maga Jézus Krisztus.

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Levele A Galatákhoz 3