fejezetek

  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4

Újszövetség

Pál Levele A Filippiekhez 2 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

Egység és szeretet

1. Kérhetek tőletek valami vigasztalást a Krisztusban? Van-e bennetek szeretetteljes vigasztalás? Valóban közösségünk van egymással a Szent Szellemben? Van bennetek gyengéd együttérzés irántam?

2. Ha igen, akkor tegyétek meg, amire kérlek titeket! Ezzel nagy örömöt fogtok szerezni. Legyen a gondolkozásotok összhangban egymással, legyen bennetek ugyanaz az isteni szeretet egymás iránt, éljetek teljes egyetértésben, és ugyanarra a célra törekedjetek!

3. Ne irányítson benneteket az önzés, irigység, vagy büszkeség! Ellenkezőleg, alázatosak legyetek, és adjatok a másiknak több tiszteletet, mint amit magatoknak kívántok!

4. Ne csak a magatok érdekeit nézzétek, hanem mindenki törődjön a testvérei érdekeivel is!

Jézus példája

5. Az a gondolkodásmód és szándék uralkodjon bennetek, amely a Krisztus Jézust jellemezte!

6. Ő ugyanis minden tekintetben Istenhez hasonló,sőt, egyenrangú Istennel.Ehhez azonban nem ragaszkodott mindenáron,mint jogos tulajdonához,

7. hanem önként lemondott mindenről,és vállalta, hogy szolga legyen.Amikor a Földön megszületett és emberré lett,valóban olyan is volt, mint egy szolga.

8. Külsejét tekintve úgy élt, mint egyszerű ember,megalázkodott, és tökéletesen engedelmeskedett Istennek.Még akkor is engedelmes volt,amikor emiatt meg kellett halnia.Igen, a kereszten történt halála pillanatáig engedelmes maradt,

9. ezért Isten a legmagasabb méltóságra emelte.Olyan nevet és hatalmat adott neki,amely minden más név és hatalom fölött áll.

10. Isten azért tette ezt, mert azt akarja,hogy Jézus nevére mindenki hajoljon meg.Igen, Jézus előtt minden személy hódolattal meg fog hajolnia Mennyben, a Földön és a föld alatt is.

11. Mindenki el fogja ismerni,és megvallja: „Jézus Krisztus az Úr”.Ez pedig dicsőségére lesz az Atya Istennek.

Isten iránti engedelmesség

12. Szeretett testvéreim, ti mindig engedelmesek voltatok, amikor közöttetek éltem. Most, hogy távol vagyok, még fontosabb, hogy engedelmeskedjetek. Tegyétek teljessé, és biztossá a megmeneküléseteket! Mindezt pedig Isten iránti teljes tisztelettel, sőt istenfélelemmel vigyétek véghez!

13. Hiszen maga Isten az, aki bennetek munkálkodik. Segít benneteket, hogy akarjátok azt tenni, ami Istennek örömet szerez. Ő ad hozzá erőt, hogy valóban meg is tudjátok tenni ezeket.

14. Mindent elégedetlenség és panaszkodás nélkül tegyetek!

15. Akkor Isten ártatlan és tiszta gyermekei lesztek, akikben senki sem talál hibát. A gonosz és romlott emberek között úgy ragyogtok, mint a csillagok a sötét éjszakában.

16. Igen, így fényletek közöttük, amikor Isten életet adó üzenetét mondjátok nekik. Ezért azután dicsekedni fogok veletek a Krisztus Napján, amikor ő visszajön. Akkor látni fogom, hogy nem hiába dolgoztam közöttetek. Akkor látszik meg, hogy a versenypályát végigfutottam, és győztem.

17. Hitetek által egész életetek olyan, mint Isten oltárán az áldozat. Lehet, hogy ehhez az áldozathoz a saját halálomat is hozzá kell adnom. De, még ha így is történne, akkor is boldog leszek, és együtt örülök veletek.

18. Ti is örüljetek ennek velem együtt!

Hírek Timóteusról és Epafroditoszról

19. Remélem, hogy az Úr Jézus segítségével hamarosan elküldhetem hozzátok Timóteust, hogy a jó hírek, amiket rólatok fog hozni, felvidítsanak.

20. Nincs senki más, aki ennyire hasonló lenne hozzám a gondolkodásában. Ő igazán szívén viseli a sorsotokat.

21. A többiek ugyanis csak a saját érdekeikkel törődnek, nem a Jézus Krisztus dolgaival.

22. Ismeritek Timóteust, és tudjátok, hogy úgy szolgált velem együtt az örömhír terjesztésében, ahogy a fiú az apjának segít.

23. Az a tervem, hogy hamarosan elküldöm hozzátok, de előbb meg kell várnom, hogyan alakul az én sorsom.

24. Sőt, bízom az Úrban, hogy hamarosan én magam is meglátogatlak benneteket.

25. Úgy gondoltam, itt az ideje, hogy Epafroditoszt visszaküldjem hozzátok. Ő kedves testvérem, munkatársam és harcostársam is. Azért küldtétek hozzám, hogy ebben a helyzetben segítsen és szolgáljon nekem.

26. De most visszaküldöm, mert már nagyon hiányoztatok neki. Epafroditoszt az is nyugtalanította, hogy megtudtátok, hogy ő beteg volt.

27. Igaz, valóban beteg volt, sőt majdnem meg is halt. Isten azonban könyörült rajta. De nemcsak rajta, hanem rajtam is, hogy egyéb szomorúságaimra ne jöjjön újabb bánat.

28. Ezért még inkább haza akartam küldeni, hogy mikor találkoztok, újra együtt örülhessetek. Így én is megnyugodhatok.

29. Fogadjátok hát nagy örömmel az Úrban, mert megérdemli, hogy tiszteljétek!

30. Ő ugyanis Krisztus munkája miatt került oly közel a halálhoz. Életét kockáztatta, hogy engem szolgálhasson helyettetek is.