Újszövetség

Pál Első Levele A Korinthusiakhoz 5:8-12-13 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

8. Azért a tisztaságnak és az igazságnak kovásztalan kenyerével ünnepeljünk, ne pedig a rosszaságnak és gonoszságnak régi kovászával!

9. Előző levelemben írtam már nektek, hogy ne legyen semmi közötök a szexuális bűnökben élő emberekhez.

10. De ezt nem úgy értettem, hogy ne barátkozzatok ennek a jelenlegi világnak az embereivel, akik szexuális bűnökben élnek, pénzimádók, becsapják egymást, és bálványokat imádnak. Hiszen, ha ezektől az emberektől távol akarnátok élni, ki kellene mennetek a világból.

11. Azt írtam nektek, hogy ne vállaljatok közösséget az olyan emberrel, aki magát Krisztusban a testvéreteknek mondja, de mégis szexuális bűnökben él, vagy a pénz a mindene, vagy bálványokat imád, vagy káromkodik, vagy részeges, vagy csaló. Az ilyennel még csak ne is egyetek együtt!

12-13. Mert nem az én dolgom, hogy ítéletet mondjak azokról, akik a gyülekezeten kívül élnek. Ti is csak azok felett bíráskodhattok, akik a gyülekezethez tartoznak. A többieket majd Isten fogja megítélni. Ahogy az Írás mondja: „Űzzétek ki magatok közül a gonosz embert!”

Olvassa el a teljes fejezetet Pál Első Levele A Korinthusiakhoz 5