23. Testünknek azokat a részeit gondozzuk nagyobb odafigyeléssel, amelyeket kevésbé értékeseknek tartunk. Különleges figyelemmel törődünk azokkal a tagjainkkal, amelyeket mások nem látnak.
24. Hiszen azoknak a testrészeknek, amelyek szem előtt vannak, nincs erre szükségük. Isten úgy építette fel a testet, hogy a kevésre becsült tagnak nagyobb megbecsülést adott.
25. Azért tette ezt, hogy a test részei között ne legyen ellenségeskedés, hanem a tagok kölcsönösen gondoskodjanak egymásról.
26. Ha valamelyik rész szenved, vele együtt szenved a test többi része is. Ha valamelyik tag megbecsülésben részesül, a többi tag is együtt örül vele.
27. Tehát, ti együttesen a Krisztus „Testét” alkotjátok. Egyenként pedig ennek a „Testnek” tagjai vagytok, és mindegyikőtöknek megvan a maga helye és feladata ebben a „Testben”.
28. Ennek megfelelően Isten elhelyezett és beépített az Eklézsiába először apostolokat, másodszor prófétákat, harmadszor tanítókat, azután olyanokat, akik Isten csodatévő erejével szolgálnak, azután, akik a gyógyítás ajándékait kapták, meg azokat, akik a többieket segítik, meg olyanokat, akik a vezetés ajándékával szolgálnak, és olyanokat, akik a nyelveken szólás különféle fajtáit kapták ajándékul.
29. De mindannyian apostolok-e? Mindannyian próféták? Vagy mind tanítók? Van mindegyiknek csodatévő ereje?
30. Mindenkiben működnek a gyógyítás ajándékai? Mindenkiben működnek-e a nyelveken szólás ajándékának különböző fajtái? Mind meg tudják magyarázni a nyelveken szólást?
31. De kívánjátok a Szent Szellem legértékesebb ajándékait!Most pedig megmutatom nektek a legjobb utat, az isteni szeretet útját.
Olvassa el a teljes fejezetet Pál Első Levele A Korinthusiakhoz 12