5. De ha egy nő imádkozik, vagy prófétál, akkor be kell takarnia a fejét valamivel, különben szégyent hoz arra, aki a „feje”. Hiszen, ha nem fedi be a fejét, az olyan, mintha kopaszra nyírták volna!
6. Mert ha valamelyik nő nem takarja be a fejét, akkor akár le is nyírathatja a haját. De ha szégyen lenne a számára kopaszra nyírt fejjel járni, akkor inkább takarja be a fejét!
7. A férfinak azonban nem illő, hogy befedje a fejét. Miért? Mert a férfit Isten úgy teremtette, hogy őrá hasonlítson, és dicsőségét tükrözze. Ehhez hasonlóan a feleség is a férje dicsőségét tükrözi.
8. Mert nem a férfi származik az asszonyból, hanem az asszony a férfiból.
9. Nem a férfit teremtette Isten az asszonyért, hanem az asszonyt a férfiért.
10. Ezért szükséges, hogy a nő takarja be a fejét valamivel, és így jelezze, hogy valakinek a hatalma és védelme alatt áll. Ez szükséges az angyalok miatt is.
11. Az Úr uralma alatt azonban az asszony is fontos a férfi számára, és a férfi is az asszony számára. Egyik sem független a másiktól.
12. Mert igaz, hogy az asszony a férfiból származik, de a férfiakat meg az asszonyok szülik. Végső soron azonban minden Istentől származik.
Olvassa el a teljes fejezetet Pál Első Levele A Korinthusiakhoz 11