7. Jézus így válaszolt: „De az is meg van írva:»Ne tedd próbára URat, Istenedet!«”
8. Ezután a Sátán egy nagyon magas hegyre vitte Jézust. Megmutatta neki a világ összes királyságát és minden dicsőségét.
9. „Ezt mind neked adom — mondta —, ha leborulva imádsz engem.”
10. Jézus erre így válaszolt: „Menj el tőlem, Sátán! Mert meg van írva:»Az URat, Istenedet imádd,és csak őt szolgáld!«”
11. Ekkor otthagyta a Sátán, és angyalok jöttek, hogy szolgáljanak Jézusnak.
12. Amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost letartóztatták és börtönbe vetették, visszament Galileába.
13. Elhagyta Názáretet, és a Galileai-tó melletti Kapernaumba költözött, Zebulon és Naftáli határvidékére,
14. hogy beteljesedjen Ézsaiás próféta szava:
15. „Zebulon és Naftáli földje,a tengerhez vezető út,a Jordán folyón túli terület,Galilea, ahol a nem zsidó népek élnek!
16. A sötétségben élő népnagy világosságot látott.Akik halál földjén és árnyékában laktak,azoknak hajnali világosság támadt.”
17. Jézus ettől fogva kezdte tanítani: „Változtassátok meg, ahogy gondolkodtok és éltek, mert a Menny Királysága már megérkezett!”
18. Amikor Jézus a Galileai-tó mellett járt, meglátott két testvért: Simont, akinek a másik neve Péter volt, és a testvérét, Andrást, akik halászok voltak. Éppen dolgoztak: a hálójukat dobták a tóba.