36. „De azt a napot és órát senki sem ismeri. Sem az angyalok a mennyben, sem a Fiú nem tudja, hogy mikor lesz az, csak az Atya.
37. Amikor az Emberfia ismét eljön a földre, hasonló lesz a helyzet, mint Nóé idejében volt.
38. A Vízözön előtti napokban is ettek, ittak, megnősültek és férjhez mentek az emberek, egészen addig a napig, amikor Nóé bement a bárkába.
39. Fogalmuk sem volt arról, hogy mi következik. Nem vettek észre semmit, amíg a Vízözön el nem jött, és el nem söpörte őket. Ugyanígy lesz, abban az időben is, amikor az Emberfia eljön.
40. Akkor két férfi közül, akik a mezőn dolgoznak, az egyiket felviszik, a másik ott marad.
41. Hasonlóképpen két asszony közül, akik a kézimalommal őrölnek, az egyiket felviszik, a másik ott marad.