7. Elhozták a szamarat és a csikóját, ráterítették felsőruháikat, Jézus felült rá, és így közeledett az úton Jeruzsálem felé.
8. Nagy tömeg gyűlt össze, és Jézus elé, az útra terítették felsőruhájukat. Mások ágakat vágtak le a fákról, és azokat szórták eléje az útra.
9. A tömeg részben Jézus előtt, részben utána haladt, és így kiáltottak:„Hozsánna Dávid Fiának!Áldott legyen, aki az ÚR nevében jön!Hozsánna a magasságban Istennek!”
10. Amikor beért Jeruzsálembe, az egész város felbolydult és összezavarodott. Mindenki azt kérdezte a másiktól: „Ki ez?”
11. A Jézust kísérő sokaság így válaszolt: „Ez Jézus, a próféta, a galileai Názáretből!”
12. Jézus ezután bement a Templom területére, és kizavarta onnan azokat, aki ott árultak, vagy vásároltak. Felborította a pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait is.
13. Azt mondta nekik: „Ezt mondja az Írás: »Házamat imádság házának nevezik.« Ti azonban »rablók barlangjává« teszitek.”
14. Akkor vakok és sánták mentek Jézushoz a Templom területén, és ő meggyógyította őket.
15. A főpapok és a törvénytanítók látták Jézus csodálatos gyógyításait, és hallották, amint a kisgyerekek a Templom területén így kiáltoznak: „Hozsánna a Dávid Fiának!” Mindezek miatt nagyon megharagudtak,
16. és megkérdezték Jézustól: „Nem hallod, mit kiabálnak ezek a gyerekek?!”„De igen!” — válaszolta Jézus. „Az Írás ezt mondja: »Istenem, Te tanítottad meg a gyerekeket és a csecsemőket, hogy dicsérjenek téged!«”
17. Ezzel otthagyta őket, kiment Jeruzsálemből, és Betániában töltötte az éjszakát.
18. Másnap korán reggel indult vissza Jeruzsálembe, s közben megéhezett.
19. Meglátott egy fügefát az út szélén, odament, de csak levelet talált rajta. Ezért ezt mondta neki: „Soha többé ne teremjen rajtad gyümölcs!” A fügefa pedig azonnal kiszáradt.
20. A tanítványok látták ezt, és csodálkozva kérdezték: „Hogyan száradhatott ki ilyen gyorsan ez a fügefa?”
21. Jézus így felelt: „Igazán mondom nektek: ha hisztek, és nem kételkedtek, ti is megtehetitek, amit én tettem ezzel a fával. Sőt, még többet is: ha például azt mondjátok ennek hegynek: »Kelj fel, és vesd magad a tengerbe!« — akkor az is megtörténik.
22. Akármit kértek imádságotokban, ha hittel kéritek, meg is fogjátok kapni.”
23. Jézus ezután bement a Templom területére. Miközben ott tanított, a főpapok és a nép vezetői odamentek hozzá. Megkérdezték: „Miféle hatalommal teszed ezeket a dolgokat? Ki adott neked erre felhatalmazást?”
24. Jézus visszakérdezett: „Én is kérdezek tőletek valamit. Ha válaszoltok rá, akkor én is megmondom, hogy milyen hatalommal teszem mindezt.
25. Mondjátok meg nekem: Az, hogy János bemerítette az embereket, Istentől volt, vagy emberektől?”Azok így tanakodtak egymás közt: „Ha azt válaszoljuk, hogy Istentől, akkor majd azt kérdezi: »Akkor miért nem hittetek neki?«
26. Ha viszont azt mondjuk, hogy emberektől, akkor félnünk kell a nép haragjától, hiszen Jánost mindenki prófétának tartja.”
27. Ezért azt válaszolták Jézusnak: „Nem tudjuk, honnan származik János hatalma.”Mire ő így felelt: „Akkor én sem mondom meg nektek, hogy milyen hatalommal teszem ezeket a dolgokat.”