28. Majd így folytatta: „Mi a véleményetek erről? Volt egyszer egy ember, és annak két fia. Az apa ezt mondta az első fiának: »Fiam, menj ki, és dolgozz ma a szőlőmben!«
29. Az így válaszolt: »Nem akarok kimenni.« De később mégis meggondolta magát, és kiment.
30. Ezután az apa a másik fiától is ugyanazt kérte. Ő így válaszolt: »Igen, uram!« — de nem ment ki.
31. Kettőjük közül melyik teljesítette az apja akaratát?”„Az első — válaszolták a zsidó vezetők.”Akkor Jézus ezt mondta nekik: „Igazán mondom nektek, a vámszedők és a prostituáltak előbb be fognak menni a Menny Királyságába, mint ti!
32. Mert eljött hozzátok János, hogy megmutassa, hogyan kell helyesen élni, de ti nem hittetek neki. A vámszedők és a prostituáltak azonban hittek neki. Ti láttátok ezt, mégsem változtattátok meg a gondolkodásotokat, és mégsem hittetek Jánosnak!”
33. „Most pedig hallgassatok meg egy másik történetet! Volt egy gazda, aki szőlőt telepített. Bekerítette, elkészítette a szőlőprést, és őrtornyot épített a kertjébe. Majd az egészet bérbe adta gazdálkodóknak, és elutazott egy másik országba.
34. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a bérlőkhöz, hogy hozzák el a termésből a neki járó részt.
35. De a bérlők megfogták a tulajdonos szolgáit, némelyiket megverték, másokat megöltek, megint másokat kővel halálra dobáltak.
36. Ezután a gazda még több szolgát küldött, de a bérlők ezekkel is ugyanúgy bántak.
37. Végül a gazda azt gondolta magában: »A fiamat biztosan meg fogják becsülni!« Ezért végül a saját fiát küldte a bérlőkhöz.
38. De mikor azok meglátták a fiút, azt mondták egymásnak: »Nézzétek, ő a tulajdonos fia! Ő a szőlőskert örököse! Gyertek, öljük meg, és foglaljuk el az örökségét!«
39. Ezért megfogták a fiút, kidobták a szőlőskertből, és ott megölték.
40. Mit gondoltok, mit tesz majd a tulajdonos ezekkel a bérlőkkel, ha megérkezik?”
41. A zsidó vezetők ezt válaszolták: „Mivel kegyetlenek voltak, kegyetlenül elpusztítja őket, a szőlőt pedig olyan bérlőknek adja, akik szüret idején behozzák a neki járó termést.”
42. Jézus ekkor azt kérdezte: „Soha nem olvastátok ezt az Írásokban?»Az a kő lett a sarokkő,amely az építőknek nem kellett.Ezt az ÚR tette,mi csak csodálkozunk.«
43. Igazán mondom nektek: Isten Királyságát el fogják venni tőletek. Olyan népnek adják, akik a Királysághoz méltó gyümölcsöket teremnek.
44. Aki ráesik erre a kőre, az mind összetörik, akire pedig ez a kő esik, azt szétzúzza.”