Újszövetség

Máté Evangéliuma 21:19-30 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

19. Meglátott egy fügefát az út szélén, odament, de csak levelet talált rajta. Ezért ezt mondta neki: „Soha többé ne teremjen rajtad gyümölcs!” A fügefa pedig azonnal kiszáradt.

20. A tanítványok látták ezt, és csodálkozva kérdezték: „Hogyan száradhatott ki ilyen gyorsan ez a fügefa?”

21. Jézus így felelt: „Igazán mondom nektek: ha hisztek, és nem kételkedtek, ti is megtehetitek, amit én tettem ezzel a fával. Sőt, még többet is: ha például azt mondjátok ennek hegynek: »Kelj fel, és vesd magad a tengerbe!« — akkor az is megtörténik.

22. Akármit kértek imádságotokban, ha hittel kéritek, meg is fogjátok kapni.”

23. Jézus ezután bement a Templom területére. Miközben ott tanított, a főpapok és a nép vezetői odamentek hozzá. Megkérdezték: „Miféle hatalommal teszed ezeket a dolgokat? Ki adott neked erre felhatalmazást?”

24. Jézus visszakérdezett: „Én is kérdezek tőletek valamit. Ha válaszoltok rá, akkor én is megmondom, hogy milyen hatalommal teszem mindezt.

25. Mondjátok meg nekem: Az, hogy János bemerítette az embereket, Istentől volt, vagy emberektől?”Azok így tanakodtak egymás közt: „Ha azt válaszoljuk, hogy Istentől, akkor majd azt kérdezi: »Akkor miért nem hittetek neki?«

26. Ha viszont azt mondjuk, hogy emberektől, akkor félnünk kell a nép haragjától, hiszen Jánost mindenki prófétának tartja.”

27. Ezért azt válaszolták Jézusnak: „Nem tudjuk, honnan származik János hatalma.”Mire ő így felelt: „Akkor én sem mondom meg nektek, hogy milyen hatalommal teszem ezeket a dolgokat.”

28. Majd így folytatta: „Mi a véleményetek erről? Volt egyszer egy ember, és annak két fia. Az apa ezt mondta az első fiának: »Fiam, menj ki, és dolgozz ma a szőlőmben!«

29. Az így válaszolt: »Nem akarok kimenni.« De később mégis meggondolta magát, és kiment.

30. Ezután az apa a másik fiától is ugyanazt kérte. Ő így válaszolt: »Igen, uram!« — de nem ment ki.

Olvassa el a teljes fejezetet Máté Evangéliuma 21