Újszövetség

Márk Evangéliuma 8:20-36 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

20. „És amikor a hét kenyeret osztottam szét a négyezer ember között, hány kosár maradékot gyűjtöttetek össze?”„Hetet” — hangzott a válasz.

21. Majd ismét megkérdezte: „Még mindig nem értitek?!”

22. Azután megérkeztek Bétsaidába. Ott néhányan egy vakot hoztak Jézushoz, és kérték, hogy érintse meg.

23. Jézus kézen fogva kivezette őt a faluból, majd a nyálával megkente a vak szemét, rátette a kezét, és megkérdezte: „Látsz-e valamit?”

24. A vak felnézett: „Látom az embereket, de olyanok, mintha járkáló fák lennének.”

25. Jézus ismét rátette a kezét a szemére. Amikor az ismét kinyitotta a szemét, már mindent tisztán látott, még a távolban is: teljesen meggyógyult.

26. Jézus hazaküldte, és ezt mondta neki: „Még a faluba se menj be!”

27. Ezután Jézus és a tanítványai Cézárea Filippi vidékén a falvakat járták. Útközben Jézus megkérdezte tőlük: „Mit mondanak rólam az emberek, ki vagyok én?”

28. Így válaszoltak: „Van, aki azt mondja, hogy Bemerítő János, mások Illésnek tartanak. Megint mások azt mondják, hogy valamelyik próféta.”

29. Ekkor megkérdezte őket: „És ti mit mondtok rólam, ki vagyok én?”Péter így válaszolt: „Te vagy a Krisztus!”

30. Ekkor Jézus szigorúan megparancsolta nekik, hogy erről senkinek se beszéljenek.

31. Ezután tanítani kezdte őket: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A nép vezetői, a főpapok és a törvénytanítók elutasítják, és megölik. De három nap múlva feltámad.”

32. Ezt Jézus egészen világosan megmondta nekik. Péter ekkor félrehívta Jézust, szemrehányást tett neki, és helyre akarta igazítani.

33. De Jézus hátat fordított neki, a tanítványaira nézett, és ezt mondta: „Menj a hátam mögé, Sátán! Nem úgy gondolkodsz, mint Isten, hanem úgy, mint az emberek.” Így utasította rendre Pétert.

34. Ezután Jézus közelebb hívta magához az embereket és a tanítványait, és ezt mondta nekik: „Aki engem akar követni, tagadja meg önmagát, vegye fel a keresztjét, és úgy kövessen.

35. Mert aki meg akarja menteni a lelkét, vagyis az életét, az el fogja veszíteni. Aki viszont értem és az örömhírért odaadja a lelkét, vagyis az életét, az örökre megmenti.

36. Ugyan mit ér, ha az ember megkapja az egész világot, de elveszíti saját magát?

Olvassa el a teljes fejezetet Márk Evangéliuma 8