Újszövetség

Márk Evangéliuma 3:16-30 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

16. Ezt a tizenkét férfit választotta ki: Simont, akinek a Péter nevet adta.

17. Jakabot és Jánost, Zebedeus két fiát, akiknek a „Boanerges” nevet adta, amely azt jelenti: „mennydörgés fiai”.

18. Andrást, Fülöpöt és Bertalant, Mátét, Tamást és Jakabot, Alfeus fiát, Taddeust, meg Simont, a zélótát,

19. és Iskáriótes Júdást, aki később elárulta őt.

20. Ezután Jézus hazatért. Ismét olyan nagy tömeg gyűlt össze, hogy még enni sem tudtak, sem ő, sem a tanítványai.

21. Amikor Jézus családtagjai ezt megtudták, érte mentek, hogy megfogják és elvigyék onnan. Az emberek ugyanis azt mondták róla, hogy megbolondult.

22. A Jeruzsálemből érkezett törvénytanítók is azt mondták: „Belzebub van benne! A gonosz szellemek fejedelmének segítségével űzi ki a gonosz szellemeket!”

23. Jézus ekkor magához hívta a törvénytanítókat, és jelképes történetek segítségével magyarázta nekik: „Ugyan hogy űzheti ki Sátán a Sátánt?

24. Ha egy királyság egyik része a másik ellen támad, az egész elpusztul.

25. Elpusztul az a család is, amelyben belső harcok dúlnak.

26. Ha tehát a Sátán önmaga ellen fordul, és a saját szolgái ellen harcol, akkor a királysága nem állhat fenn tovább, hanem vége van.

27. Gondoljátok meg, ha valaki be akar törni egy erős ember házába, hogy elrabolja a vagyonát, akkor előbb meg kell kötöznie azt az erős embert. Csak azután foszthatja ki a házát.

28. Igazán mondom nektek: az emberek mindenféle bűnös tettükre és Istent gyalázó beszédükre kaphatnak bűnbocsánatot.

29. De van egy kivétel: aki a Szent Szellemet gyalázza, az soha nem nyer bűnbocsánatot. Az ilyen ember örökre bűnös marad.”

30. Ezt azért mondta, mert a törvénytanítók azzal vádolták: „Gonosz szellem van benne!”

Olvassa el a teljes fejezetet Márk Evangéliuma 3