Újszövetség

Lukács Evangéliuma 8:42-52 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

42. mert egyetlen leánya, aki körülbelül tizenkét éves volt, haldoklott.Jézus el is indult vele, a tömeg pedig szorosan körülvette.

43. Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve olyan betegségben szenvedett, amely állandó vérzéssel járt. Minden pénzét orvosokra költötte, de senki sem tudta meggyógyítani.

44. Odalépett Jézus mögé, és megérintette Jézus ruhája szélét. Amikor ezt megtette, a vérzés azonnal megszűnt.

45. Jézus megkérdezte: „Ki érintett meg?”Mindnyájan tagadták, Péter pedig ezt mondta: „Mester, az emberek tolonganak körülötted, és szorongatnak téged!”

46. De Jézus így felelt: „Valaki megérintett, mert éreztem, hogy erő áradt ki belőlem.”

47. Amikor az asszony látta, hogy nem maradhat titokban, reszketve előjött, és leborult előtte. Mindenki előtt elmondta, hogy miért érintette meg, és hogy azonnal meggyógyult.

48. Jézus ekkor hozzá fordult: „Leányom, mivel hittél, meggyógyultál. Menj el békességgel!”

49. Amíg Jézus beszélt, jött valaki a zsinagóga vezetőjének házából, és azt mondta Jairusnak: „A leányod már meghalt, ne fáraszd tovább a Mestert!”

50. De Jézus meghallotta, és így biztatta Jairust: „Ne félj, csak higgy, és meggyógyul a leányod!”

51. Amikor Jézus megérkezett a házhoz, senkit nem engedett bemenni, csak Pétert, Jánost, Jakabot, meg a leány apját és anyját vitte magával.

52. Közben mindenki sírt, jajgatott, és a leányt gyászolta. De Jézus rájuk szólt: „Ne sírjatok, mert a leány nem halt meg, csak alszik!”

Olvassa el a teljes fejezetet Lukács Evangéliuma 8