Újszövetség

Lukács Evangéliuma 8:23-34 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

23. Miközben hajóztak, Jézus elaludt. Hirtelen szélvihar csapott le a tóra. A hajó már kezdett megtelni vízzel, és mindannyian veszélyben voltak.

24. A tanítványok ekkor felébresztették Jézust, és azt mondták: „Mester! Mester! Végünk van!”Ekkor Jézus felkelt, ráparancsolt a szélre és a hullámokra, mire azok lecsillapodtak, és nagy csend lett.

25. Majd a tanítványokhoz fordult: „Hol van a hitetek?”Ők nagyon megdöbbentek és elámultak ezen, és egymást kérdezgették: „Kicsoda ez, hogy parancsol a szélnek és a víznek, azok pedig engedelmeskednek neki?!”

26. Ezután megérkeztek Gadara vidékére, amely Galileával szemben van a Genezáreti-tó túlsó partján.

27. Amikor Jézus partra lépett, egy ember jött oda hozzá a város felől. Ebben a férfiben gonosz szellemek laktak, már régóta nem hordott ruhát, és nem házban lakott, hanem a sírbarlangokban tanyázott.

28-29. Mivel a gonosz szellemek már régóta uralkodtak rajta, kezét-lábát vas láncokkal kötözték meg. De hiába próbálták fogva tartani, mindig letépte magáról a láncokat, és a gonosz szellemek a pusztába űzték. Amikor ez az ember meglátta Jézust, a lába elé borult, és így kiabált: „Mi közöd hozzám, Jézus, Magasságos Isten Fia?! Kérlek, ne kínozz engem!” Jézus ugyanis megparancsolta a gonosz szellemnek, hogy menjen ki az emberből.

30. Jézus megkérdezte a gonosz szellemtől: „Mi a neved?”Az pedig így felelt: „Légió”, mert sok gonosz szellem volt abban az emberben.

31-32. A közelben, a hegyoldalon nagy sereg disznó legelészett. A gonosz szellemek kérlelték Jézust, hogy ne küldje őket a mélységbe, hanem engedje meg nekik, hogy a disznókba menjenek, és ő megengedte nekik.

33. Így a gonosz szellemek kijöttek az emberből, és belementek a disznókba. Azok pedig a meredek hegyoldalról a tóba rohantak és mind belefulladtak.

34. Amikor a pásztorok látták, hogy mi történt, elfutottak és mindenkinek elmondták a városban és a falvakban.

Olvassa el a teljes fejezetet Lukács Evangéliuma 8