Újszövetség

Lukács Evangéliuma 22:62-70 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

62. Ezután Péter kiment, és keservesen sírt.

63. A férfiak pedig, akik Jézust fogva tartották, csúfolni és verni kezdték.

64. Bekötötték a szemét, és ezt mondták neki: „Na, most prófétáld meg, ki ütött rád!”

65. Sok egyéb módon is gúnyolták, és szidalmazták.

66. Amikor felvirradt a reggel, összegyűltek a nép vezetői, a főpapok és a törvénytanítók. Jézust eléjük, vagyis a Főtanács elé állították, .

67. ahol megkérdezték tőle: „Mondd meg nekünk, te vagy-e a Krisztus!”Ő így felelt: „Ha megmondom, nem hiszitek el nekem,

68. ha pedig én kérdezlek titeket, nem válaszoltok.

69. De mostantól fogva az Emberfia ott ül majd Isten hatalmának jobb oldalán.”

70. Ekkor azok megkérdezték: „Szóval, te vagy az Isten Fia?” Ő pedig így felelt: „Igen, én vagyok az.”

Olvassa el a teljes fejezetet Lukács Evangéliuma 22