Újszövetség

Lukács Evangéliuma 21:3-14 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

3. Ekkor Jézus ezt mondta: „Igazán mondom nektek, ez a szegény özvegyasszony többet tett a perselybe, mint bárki más.

4. Mert a gazdagok a feleslegükből adtak, abból, amire nem volt szükségük, de ez az özvegyasszony szegény, és mégis mindent odaadott: ez volt az egész vagyona.”

5. Jézus tanítványai a Templomról beszélgettek. Dicsérték, hogy milyen gyönyörű, milyen hatalmas és szép kövekből épült, és milyen sok áldozati ajándékkal van díszítve. Ekkor Jézus ezt mondta:

6. „Látjátok ezeket az épületeket? Eljön az idő, amikor itt kő kövön nem marad! Mindezt porig fogják rombolni.”

7. Akkor a tanítványok megkérdezték: „Mester, mikor lesz ez? És mi lesz a jele annak, hogy elérkezett az ideje, amikor ezek megtörténnek?”

8. Ő pedig így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik azt mondják: »Én vagyok az!« Meg azt: »Közel van az idő!« De ti ne kövessétek őket!

9. Amikor pedig háborúkról, lázadásokról és zavargásokról hallotok, meg ne rémüljetek! Mert ezeknek előbb meg kell történniük, de a vég nem azonnal következik ezek után.”

10. Azután így folytatta: „Egyik nemzet a másik ellen támad, és egyik ország a másik ellen.

11. Pusztító erejű földrengések lesznek. Különböző helyeken az embereknek nem lesz mit enniük, és járványos betegségek fognak pusztítani. Rettenetes dolgok fognak történni, az égen pedig csodálatos jelek látszanak.

12. De még mielőtt ezek megtörténnek, az emberek ellenetek fordulnak, üldözni fognak, letartóztatnak, börtönbe zárnak, átadnak a zsinagógák vezetőinek, királyok és kormányzók elé állítanak benneteket miattam.

13. De mindez alkalmat ad majd nektek arra, hogy tanúskodjatok rólam.

14. Ezért határozzátok el, hogy nem fogtok előre aggódni amiatt, hogyan védjétek meg magatokat.

Olvassa el a teljes fejezetet Lukács Evangéliuma 21