Újszövetség

Lukács Evangéliuma 16:16-31 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

16. János megérkezése előtt Isten azt akarta, hogy az emberek a Törvény és a próféták írásai szerint éljenek. János fellépése óta azonban Isten Királyságának örömhírét hirdetjük. Sokan tejes erővel igyekeznek bejutni ebbe a Királyságba.

17. Mégis, a Törvényből egyetlen betű vagy pont sem veszíti el érvényességét! Még az Ég és a Föld is könnyebben elmúlik, mint hogy ez megtörténjen!”

18. „Aki a feleségétől elválik, és mást vesz feleségül, házasságtörést követ el. Aki pedig elvált asszonyt vesz feleségül, az szintén házasságtörést követ el.”

19. „Volt egyszer egy gazdag ember, aki gyakran rendezett nagy vendégségeket és fényes lakomákat, és drága ruhákat viselt.

20. A háza kapujában azonban egy sebekkel borított szegény koldus feküdt, akit Lázárnak hívtak.

21. Arra vágyott, hogy legalább a gazdag asztaláról lehulló maradékokkal jóllakhasson, de csak a kutyák jártak hozzá, és a sebeit nyalogatták.

22. Egy nap meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám karjaiba vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették,

23. de ő a halottak országába került, ahol szenvedés várta. Egyszer, amikor felnézett, meglátta a távolban Ábrahámot, mellette pedig Lázárt.

24. Ekkor így kiáltott fel: »Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy az ujját vízbe mártva lehűtse a nyelvemet, mert borzasztóan éget ez a tűz!«

25. De Ábrahám így válaszolt: »Fiam, emlékezz vissza! Amíg a földön éltél, megkaptál minden jót. Lázár akkor csupa rosszat kapott. Most ő kap vigasztalást, te pedig szenvedsz.

26. De ráadásul köztünk és köztetek nagy és átjárhatatlan szakadék van. Így közülünk senki sem mehet át hozzátok, és tőletek sem jöhet át senki hozzánk.«

27. Ekkor a gazdag így kérte: »Atyám, akkor legalább küldd el Lázárt az apám házához!

28. Még van öt testvérem, és azt szeretném, ha Lázár figyelmeztetné őket, nehogy ők is ide kerüljenek, a kínzás helyére!«

29. De Ábrahám így válaszolt: »Nekik ott van Mózes Törvénye és a próféták írásai, olvassák azokat!«

30. De a gazdag tovább vitatkozott: »Nem úgy van, Atyám! Ha valaki a halottak közül megy hozzájuk, akkor biztosan megváltoztatják az életüket.«

31. Ábrahám így válaszolt: »Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor az sem fogja meggyőzni őket, ha valaki feltámad a halottak közül.«”

Olvassa el a teljes fejezetet Lukács Evangéliuma 16