24. Ekkor a zsidó vezetők másodszor is magukhoz hívatták azt, aki meggyógyult, és azt mondták neki: „Adj dicsőséget Istennek, és mondd meg az igazat! Mi tudjuk, hogy az az ember bűnös.”
25. Ő így felelt: „Én nem tudom, hogy bűnös-e vagy sem, de azt tudom, hogy vak voltam, most pedig látok.”
26. Ekkor újra megkérdezték tőle: „Mit tett veled? Hogyan gyógyította meg a szemedet?”
27. „Már mondtam nektek, de nem figyeltetek rám! Miért kérdezitek újra? Talán ti is a tanítványai akartok lenni?” — válaszolta.
28. Ekkor a zsidó vezetők sértegetni kezdték: „Te vagy tanítványa, mi pedig Mózes tanítványai vagyunk!
29. Azt tudjuk, hogy Mózeshez szólt Isten, erről meg azt sem tudjuk, honnan jött.”
30. Az meg így válaszolt: „Hát, ez nagyon különös! Ti azt sem tudjátok, hogy honnan jött, ő mégis megnyitotta a szemem!
31. Isten a bűnösöket nem hallgatja meg, igaz? De aki istenfélő, és Isten akaratát viszi véghez, annak teljesíti a kérését!
32. Soha senki nem hallott még ilyet, hogy egy vakon született szemét valaki meggyógyította volna!
33. Ha az az ember nem Istentől jött volna, semmit sem tudott volna tenni a szememmel!”
34. A zsidó vezetők letorkolták: „Tetőtől talpig bűnben születtél, és még te akarsz minket tanítani?!” Ezzel kitiltották a zsinagógából.
35. Jézus megtudta, hogy a zsidó vezetők kitiltották ezt az embert a zsinagógából. Ezután találkozott vele, és megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Emberfiában?”
36. Ő visszakérdezett: „Ki az, Uram? Mondd meg, hogy higgyek benne!”
37. Jézus így felelt: „Ő az, akit látsz. Én vagyok az, aki veled beszélek.”
38. Erre a férfi ezt felelte: „Hiszek, Uram!” Leborult Jézus előtt, és imádta őt.
39. Jézus ekkor azt mondta: „Azért jöttem erre a világra, hogy ítéletet tartsak. Azért jöttem, hogy akik vakok voltak, lássanak, és akik látnak, vakok legyenek.”
40. Meghallotta ezt néhány farizeus, akik Jézus közelében voltak, és megkérdezték tőle: „Hogyan? Talán mi is vakok vagyunk?!”
41. Jézus ezt felelte: „Ha vakok lennétek, nem volnátok bűnösök. De mivel azt mondjátok, hogy láttok, bűnösök maradtok.”