Újszövetség

János Evangéliuma 8:9-15 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

9. Ezt hallva, a törvénytanítók és farizeusok kezdtek elszállingózni. Először az idősebbek távoztak, majd egymás után mind eltűntek. Végül csak Jézus és a középen álló asszony maradt ott.

10. Ekkor Jézus felegyenesedett, és megszólította: „Asszony, hol vannak a vádlóid? Senki nem ítélt el téged?”

11. Az asszony felelt: „Senki, Uram.”Jézus így felelt: „Én sem ítéllek el. Menj el, de többé ne vétkezz!”

12. Később Jézus ezt mondta az összegyűlt sokaságnak: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem a sötétségben él, hanem a világosságban, amely maga az örök élet.”

13. Ekkor a farizeusok megjegyezték: „Amikor magadról tanúskodsz, te vagy az egyetlen, aki azt állítja, hogy ez igaz. Ezért a tanúságod nem érvényes!”

14. Jézus így felelt: „Még ha magamról beszélek, akkor is érvényes a tanúságom, mert én tudom, honnan jöttem, és hová megyek. De ti nem tudjátok, honnan jöttem, és hová megyek.

15. Ti emberi módon, a látszat szerint ítéltek. Én azonban nem ítélek el senkit.

Olvassa el a teljes fejezetet János Evangéliuma 8