21. Azután Jézus ezt mondta: „Én elmegyek, ti pedig keresni fogtok engem. De ahová megyek, oda ti nem jöhettek, és a bűneitekben fogtok meghalni.”
22. Ekkor a zsidó vezetők egymás között tanakodtak: „Talán meg akarja ölni magát, hogy azt mondja: »Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek«?”
23. Jézus így folytatta: „Ti innen a földről származtok, én pedig fentről származom. Ti ehhez a világhoz tartoztok, de én nem.
24. Ezért mondtam nektek, hogy a bűneitekben fogtok meghalni. Bizony, ha nem hiszitek, hogy ÉN VAGYOK, akkor a bűneitekben haltok meg.”
25. Ekkor azok megkérdezték: „Ki vagy te tulajdonképpen?”Jézus így válaszolt: „Az vagyok, akinek már kezdettől mondom magamat.
26. Sok mindent mondhatnék rólatok, és elítélhetnélek titeket. De én csak azt mondom, amit attól hallottam, aki elküldött engem. És amit ő mond, az igaz!”
27. De azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszélt.
28. Jézus így folytatta: „Amikor majd felemelitek az Emberfiát, akkor fogjátok megérteni, hogy én vagyok . Meg fogjátok érteni, hogy amit teszek, azt nem magamtól teszem, és csak azt mondom, amire az Atya tanított.
29. Mert engem ő küldött, és mindig velem van. Nem hagyott egyedül, mert én mindig azt teszem, amit ő szeret.”
30. Amikor ezt mondta, sokan hittek Jézusban.
31. Azután Jézus azokhoz fordult, akik hittek benne: „Ha ragaszkodtok tanításomhoz, engedelmeskedtek a szavamnak, és annak megfelelően éltek, akkor valóban a tanítványaim vagytok.
32. Akkor majd megismeritek az igazságot, az igazság pedig megszabadít titeket.”
33. Ekkor a zsidó vezetők ezt mondták: „Mi Ábrahám utódai vagyunk, és soha nem voltunk szolgák! Miért mondod, hogy meg fogunk szabadulni?”
34. Jézus így válaszolt: „Igazán mondom nektek, ha valaki bűnt követ el, az szolgája a bűnnek.
35. De a szolga nem marad örökre a családban, csak a fiú!
36. Ezért ha a Fiú megszabadít titeket, akkor valóban szabadok lesztek! Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok,
37. mégis meg akartok ölni, mert nem fogadjátok el a tanításomat.
38. Én arról beszélek, amit Atyámtól tanultam, és ti is azt teszitek, amit atyátoktól tanultatok.”
39. Azok így feleltek: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus pedig így válaszolt: „Ha valóban Ábrahám gyermekei volnátok, akkor az ő példáját követnétek.