Újszövetség

János Evangéliuma 5:3-19 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

3. Itt nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák.

5. Volt közöttük egy férfi, aki már harmincnyolc éve beteg volt.

6. Jézus látta, hogy ott fekszik, és tudta, hogy milyen régóta beteg. Megkérdezte tőle: „Akarsz-e meggyógyulni?”

7. Az így felelt: „Uram, nincs senki, aki segítene bevinni a medencébe, amikor a víz felkavarodik. Mire odaérek, mindig valaki más lép be előttem.”

8. Ekkor Jézus ezt mondta: „Kelj fel, fogd a hordágyadat, és menj el!”

9. Ekkor a férfi azonnal meggyógyult, fogta a hordágyát, és elment.Az a nap szombat volt,

10. ezért a zsidók rászóltak arra, aki meggyógyult: „Szombat van, a Törvény szerint nem szabad semmilyen csomagot hordoznod.”

11. Ő ezt felelte: „Aki meggyógyított, az mondta, hogy szedjem össze a holmimat, amin feküdtem, és menjek haza.”

12. A zsidók megkérdezték: „Ki az, aki ezt mondta neked?”

13. De az nem tudott válaszolni, mert sokan tolongtak ott, és Jézus eltűnt a tömegben.

14. Később Jézus találkozott ezzel a meggyógyult férfival a Templom területén, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál, de jól vigyázz, ne kövess el több bűnt, különben valami még rosszabb történhet veled!”

15. Ezután a férfi megmondta a zsidóknak, hogy Jézus gyógyította meg.

16. Emiatt a zsidók üldözni kezdték Jézust, és meg akarták ölni, mivel szombaton gyógyította meg azt a beteget.

17. Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Atyám mindig tevékeny, ő folyton dolgozik! Ezért nekem is szünet nélkül végeznem kell a munkámat.”

18. Emiatt azután még inkább meg akarták ölni, mert megtörte a szombatot, és ráadásul Istent a saját apjának nevezte. Ezzel egyenlővé tette magát Istennel.

19. Jézus ekkor így válaszolt nekik: „Igazán mondom nektek: egymagában a Fiú semmit sem tehet, csak azt, amit az Atya tesz. Mert látja, mit tesz az Atya, és ő is ugyanazt teszi.

Olvassa el a teljes fejezetet János Evangéliuma 5