Újszövetség

János Evangéliuma 21:2-12 Egyszerű Fordítás Biblia (EFO)

2. együtt voltak Simon Péter, Tamás, akit Ikernek hívtak, Nátánaél a galileai Kánából, Zebedeus fiai és még két tanítvány.

3. Simon Péter azt mondta nekik: „Kimegyek halászni.”Erre a többiek is azt mondták: „Mi is veled megyünk.” El is indultak, beszálltak egy halászbárkába, de egész éjszaka nem fogtak egyetlen halat sem.

4. Már reggel volt, amikor Jézus megállt a parton, de a tanítványok nem ismertek rá.

5. Megkérdezte tőlük: „Barátaim! Fogtatok-e valamit?”„Semmit” — felelték a tanítványok.

6. Akkor Jézus ezt mondta: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” A tanítványok kivetették a hálót, de visszahúzni már nem tudták, olyan sok hal került bele.

7. Ekkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, azt mondta Péternek: „Az Úr van ott!” Amint Péter ezt meghallotta, felvette a felsőruháját — mert a munkához levetkőzött —, és beugrott a vízbe.

8. A többi tanítvány a partra evezett, és húzták a halakkal teli hálót. Nem voltak túl messze a parttól, csak mintegy száz méterre.

9. Amikor partot értek, tűzrakást találtak, a parázson halak sültek, és kenyér is volt ott.

10. Jézus megszólította őket: „Hozzatok néhány halat, amelyet most fogtatok!”

11. Ekkor Simon Péter visszament a bárkához, és a partra húzta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, pontosan százötvenhárommal. De a háló, bár ilyen sok hal volt benne, mégsem szakadt szét.

12. Azután Jézus hívta őket: „Gyertek, reggelizzetek meg!” A tanítványok nem merték megkérdezni tőle: „Ki vagy te?”, mert tudták, hogy ő az Úr.

Olvassa el a teljes fejezetet János Evangéliuma 21